Nagyvilág

Assange politikai fenyegetést kapott Leníntől

Addig van biztonságban, amíg nem politizál - üzente neki a megválasztott ecuadori elnök.

Lenín Moreno emlékeztette az országa londoni nagykövetségén élő Julian Assange-t, hogy a neki felajánlott menedék egyik feltétele, hogy ne avatkozzon be a politikába.

A figyelmeztetés előzménye az volt, hogy a WikiLeaks alapítója az ecuadori elnökválasztás eredményét ünnepelve kirohant a Twitteren a vesztes ellenzéki jelölt ellen. Guillermo Lasso előzőleg azt ígérte, ha győz, hivatalba lépésétől számítva 30 napon belül kiteszi a WikiLeaks ausztrál alapítóját Ecuador londoni képviseletéről.

Szívélyesen felkérem Lassót, hogy hagyja el Ecuadort 30 napon belül

– írta Assange, utalva azokra a gyanúsítgatásokra, miszerint a bankárból lett politikus külföldön rejtegeti pénzét. Később bocsánatot kért nyilatkozatért, de azzal vádolta Lassót, hogy ő kezdte a kettejük közötti viszályt. Guillermo Lasso szabálytalanságokra hivatkozva nem ismeri el vereségét, a vasárnapi második fordulójában leadott szavazatok újraszámlálását követeli.

A baloldali kormánypárt jelöltjeként Moreno viszont a kampányban azt mondta, engedni fogja Assange-nak, hogy maradjon.

Julian Assange 2012 júniusában kapott menedéket Ecuador londoni nagykövetségén, hogy elkerülje kiadatását Svédországnak, ahol nemi erőszak vádja miatt akarják bíróság elé állítani. A WikiLeaks alapítója négy és fél éve nem hagyta el az épületet. Attól tart, hogy kiadnák az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik