Külföld

Megünnepelték a falusiak egy kátyú második szülinapját

24.hu
24.hu

2017. 04. 05. 17:44

Nem mindennapi születésnapi bulit tartottak a Nottinghamshire-ben, egy Plumtree nevű falucskában. Az ünnepelt, vagyis a település főútján tátongó hatalmas kátyú tortát is kapott, két gyertyával, merthogy 2015 márciusa óta nehezíti már a helyiek életét.

A falusiak azt mondják, a jókora lyuk veszélyessé teszi a közlekedést, akár autóval, akár kerékpárral mennének valahová. Többen, többször tettek már bejelentést az utat kezelő önkormányzatnál, de eddig nem történt semmi. A helyiek szerint a főút burkolatát teljesen ki kellene cserélni, de azért örülnének már annak is, ha a szülinapos kátyút betömnék végre.

Az utak az egész megyében rossz állapotban vannak, a kormány tavaly 1,2 millió fontot ígért a javításokra, ám az önkormányzat több mint 4200 kilométernyi út kezelésért felelős. A tortára a Twitteren reagált a hivatal: megígérték, hogy az útjavításokat végző cég hamarosan megvizsgálja majd a helyzetet.

Így is történt: Don Fitch, a vállalt egyik vezetője elmondta, hogy sokat tesznek Nottinghamshire útjainak biztonságáért, de fontossági sorrendben haladnak az autópályáktól az alacsonyabb rendű utakig. Hozzátette, hogy Plumtree főutcáján, amelyiken a szülinapos lyuk van, épp a következő két hétben terveznek javításokat.

(via Nottingham Post)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.