Nagyvilág

Egy még súlyosabb robbantást akadályoztak meg Szentpéterváron

Terrorcselekmény miatt nyomoznak, de más lehetőséget sem zárnak ki.

Egy második, a tíz halálos áldozattal járó első detonációnál még sokkal súlyosabb robbantás is bekövetkezhetett volna a szentpétervári metróban. A BBC összefoglalójában azt írja: a Ploscsagy Vossztanija (Felkelés tér) állomáson egy fal mellett találtak rá a második robbanószerkezetre, amely 1 kilogramm TNT-t tartalmazott. Ezt időben hatástalanították.

Az első bomba helyi idő szerint fél 3 körül robbant fel a szentpétervári metró kék vonalán, két állomás között. Az első jelentések még két robbanást feltételeztek, utána kiderült, hogy csak egy volt, a szerelvény harmadik kocsijában. Heten a helyszínen meghaltak, egy ember kórházba szállítás közben, ketten a kórházban vesztették életüket.

A robbanás a Szennaja Ploscsagy (Béke tér) és a Tyehnologyicseszkij Insztitut (Technológiai Intézet) megállók közt történt. A metróvezető a robbanás után bevitte a szerelvényt az állomásra, hogy megkönnyítse a mentést. Az orosz Nyomozó Bizottság szerint ez a döntés hozzájárulhatott, hogy elkerüljék, hogy még több áldozata legyen a merényletnek.

Europress

Az eddigi vizsgálatok szerint egy házi készítésű, TNT felhasználásával készült robbanószerkezetet hoztak működésbe, amelyet a szerelvény ajtajának közelében helyeztek el, aktatáskába rejtve.

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő terrorcselekménynek nevezte a robbantást, a Nyomozó Bizottság pedig terrorcselekmény miatt indított eljárást, de más lehetőségeket is vizsgálnak.

Eddig egy szervezet sem vállalta magára a merényletet, a helyi Fontanka hírportál és a Ren TV azonban bemutatott egy fotót egy szakállas, fekete kalapot viselő emberről, amelyet térfigyelő kamera rögzített, a médiumok állítása szerint a lehetséges elkövetőről van szó. Egyelőre azt sem tudni, ő túlélte-e a robbanást.

A Telegraph idézi az orosz Interfax hírügynökséget, amely szerint két személy ellen kiadták a körözést, de egyelőre nem tudni, ő szerepel-e a nyilvánosságra hozott képen.

A szentpétervári metrót leállították, a városban háromnapos gyászt hirdettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik