Külföld

Az orosz ellenzéki szerint megmérgezték és majdnem bele is halt

24.hu
24.hu

2017. 03. 30. 06:29

Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki személyiség azt állította szerdán az amerikai szenátus egyik albizottsága előtt, hogy februárban megmérgezték, és csak kis híja volt, hogy nem halt bele. A merényletkísérlettel az orosz kormányt gyanúsítja.

Az amerikai költségvetési összegek külföldi felhasználását ellenőrző albizottság Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor kérésére hallgatta meg Kara-Murzát, a szenátus külügyi bizottságának szélesebb körű, Oroszországgal, az orosz demokráciával foglalkozó vizsgálódásai keretében.

Becsúsznak még hibák

A 35 éves Vlagyimir Kara-Murza, akit a 2015-ben meggyilkolt orosz ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov egyik szövetségeseként tartanak számon, arról számolt be, hogy az elmúlt években kétszer is megmérgezték, és mindkét alkalommal éppen hogy csak életben maradt. A múlt hónapi mérgezést követően több szervének leállt a működése, és az orvosok mesterséges kómában tartották napokig. Hasonló történt vele két éve, akkor veseelégtelenség miatt került életveszélybe.

Mint mondta: az orvosok mindmáig nem tudták azonosítani a szervezetébe juttatott méreganyagot. Túlélése annak bizonyítéka – fogalmazott -, hogy “becsúsznak még hibák” a politikai ellenzék elnémítására irányuló orosz kormányzati propaganda-hadjáratban.

Kara-Murza részletesen beszámolt az amerikai törvényhozóknak mérgezései tüneteiről és egészségi állapotáról. Az ellenzéki személyiség jelenleg a külföldön élő Mihail Hodorkovszkij orosz ellenzéki által létrehozott Nyílt Oroszország alapítvány alelnöke, és továbbra is Vlagyimir Putyin orosz elnök fáradhatatlan bírálója.

Megfélemlítés

Még januárban, Rex Tillerson – akkor még csak kijelölt külügyminiszter – kongresszusi meghallgatása előtt, Kara-Murza levelet írt az amerikai szenátus külügyi bizottságának azt kérve, hogy az ő véleményét is vegyék figyelembe, amikor Tillerson kinevezéséről és “az amerikai-orosz viszony következő lépéseiről” döntenek. Levelében azt fejtegette, hogy “Vlagyimir Putyin csaknem egy nemzedék óta tartó uralmát a Szovjetunió összeomlása után születő demokrácia intézményrendszerének lebontása jellemzi”. Majd azt hangoztatta, hogy az orosz sajtó csupán “a kormányzati propaganda szócsöve”, és a választásokat “megfélemlítéssel és csalással” erodálják.

Az orosz ellenzéki szenátusi meghallgatásának ötlete Lindsey Graham szenátoré volt. A dél-karolinai republikánus politikus az egyik legkitartóbb bírálója Donald Trump elnök Oroszországgal együttműködést kereső politikájának, és a mostani meghallgatást, illetve az ott elhangzottakat érvként szeretné felhasználni arra, hogy a kormány költségvetésén belül külön összeget különítsenek el – mint mondta – “azon országok és szervezetek támogatására, amelyek Putyin rendszere ellen küzdenek”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.