Külföld

Stephen Hawking szerint forradalom zajlik a szakértők ellen

24.hu
24.hu

2017. 03. 29. 15:58

A tudós azt mondta: a tudomány és a technológia fog megoldást hozni a problémáinkra, sokan mégsem hajlandóak követni ezeket a tanácsokat.
Korábban a témában:

Globális forradalom zajlik a szakértők ellen

– mondta Stephen Hawking világhírű elméleti fizikus hongkongi előadásán. Mint korábban megírtuk: Hawking úgy jelent meg közönsége előtt, hogy el sem kellett hagynia cambridge-i otthonát – élethű hologramként vetítették ki a helyszínen.

A tudós a bennünket érő környezetvédelmi kihívásokról, köztük az erdőirtásról és a klímaváltozásokról szólva tette kijelentését a „szakértők elleni forradalomról”, amelyben a közgondolkodást álhírek határozzák meg. Azt mondta, a megoldások ezekre a problémákra a tudomány és technológia területéről fognak érkezni, noha a vezetők és a közvélemény jelentős része nem hajlandó követni ezeket a tanácsokat.

A Science Alert felidézi: Hawking már tavaly azt mondta, több időt és pénzt kell szánni a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeinek feltárására. „Komoly időt töltöttünk a történelem tanulmányozásával, ami, hogy őszinték legyünk, nagyrészt az ostobaság története. Így üdvözlendő változás, ha az emberek inkább az intelligencia jövőjét tanulmányozzák” – jelentette ki. Azt is mondta, ha nem hozzuk ki a legtöbbet a tudományból, technológiából és mesterséges intelligenciából, meg vannak számlálva a napjaink ezen a bolygón.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LISBON, PORTUGAL - MARCH 25: Head coach Bernd Storck of Hungary looks on during the 2018 FIFA World Cup Qualifying Group B match between Portugal and Hungary at Luz Stadium on March 25, 2017 in Lisbon, Portugal.  Rodrigo Cabrita / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.