Nagyvilág

Júliusban találkozik Trump Putyinnal

A Fehér Ház bejelentette kedden, hogy Donald Trump amerikai elnök részt vesz a G20-as országcsoport hamburgi csúcsértekezletén.

A Fehér Ház közleménye szerint Trump elnök kísérettel utazik a július 7-8-án a németországi kikötővárosban tartandó csúcsértekezletre. Donald Trumpnak az Egyesült Államok elnökként ez lesz az első külföldi útja. Az elnök eddig is számos fontos diplomáciai tárgyalást folytatott: például Theresa May brit kormányfővel, Abe Sindzo japán miniszterelnökkel, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel vagy másfél héttel ezelőtt Angela Merkel német kancellárral, de valamennyi megbeszélés Washingtonban volt.

A hamburgi csúcstalálkozón várható az amerikai elnök találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. A két politikus még januárban, nem sokkal Trump elnöki beiktatása után, telefonon beszélt egymással, s a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov ezt követően közölte Moszkvában újságírókkal, hogy az első Putyin-Trump találkozóra a hamburgi csúcsértekezleten kerülhet sor.

Keddi közleményében egyébként a Fehér Ház tudatta azt is: Donald Trump telefonon hívta fel Angela Merkelt, hogy személyesen gratuláljon a kancellár és pártja Saar-vidéken elért választási győzelméhez. “A két vezető felhasználta az alkalmat arra is, hogy eszmét cseréljen a kancellár március 17-én a Fehér Házban tett vizitjéről” – olvasható a közleményben, amely azonban nem említ konkrétumokat a telefonbeszélgetés témáiról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik