Nagyvilág

A mosógépbe rakva ölte meg kutyáját egy nő

Majd az osztrák nő a szomszédjára fogta a kutyus megölését.

Egy 49 éves osztrák nő beismerte a rendőrségnek, hogy ő ölte meg Gizmo nevű kutyáját, akit véletlenül betett a mosógépbe, és kimosott pár takaróval együtt – jelentette a helyi sajtó. A Gratkorn városában élő Sylvia S. először még azt állította, hogy a szomszédja ölte meg a yorkshire terriert, de az előző hét végén végül bevallotta, hogy ő tehet kutyája haláláról.

A nő az eb halála után először azt állította, hogy Gizmo holttestét a bejárati ajtó előtt találta meg, egy virágcserépben. Valamint mellette egy cetlit, amire azt volt írva: „Még meleg, egyenesen a szárítóból”. Sylvia S. a szomszédját gyanúsította meg a kutyus megölésével az ügyben, ami nagy figyelmet kapott az osztrák sajtóban.

A rendőrség nagy erőkkel kezdett el nyomozni az ügyben, de minél többször kérdezték ki a gazdit, annál több ellentmondás merült fel a nő vallomásaiban. A nő végül megtört, és beismerte: ő ölte meg az ebet. Elmondása szerint véletlen baleset történt. A kis kutyust két takaróval összefogva tette be a mosógépbe, és csak akkor tűnt fel neki, mi történt, amikor lejárt a 60 fokos program.

Elmondása szerint azért találta ki, hogy a szomszédja a gyilkos, mert nem merte bevallani 15 éves fiának, hogy mit tett. A nő ellen most a rendőrség félrevezetése és hamis tanúvallomások miatt indít eljárást az ügyészség, de a beszámolók szerint a szándékos állatkínzás vádjától megmenekül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik