Nagyvilág

112 civil holttestét találták meg egy légicsapás után Moszulban

Már 112 civil holttestét húzták ki egy légicsapás után maradt romok közül Moszulban, közölte Ahmed Dubardani vezető iraki egészségügyi tisztviselő. A légicsapást az Egyesült Államok vezette koalíció gépei hajtották végre.

Nemrég egy magas rangú iraki katona nyilatkozta, egy március 17-ei koalíciós légitámadásról, hogy több tucat civilt ölt meg. Az Egyesült Államok egyelőre nem ismerte el, hogy a támadásban civilek is meghaltak, de az ügyet az amerikai és az iraki hadügyminisztérium is vizsgálja. James Mattis amerikai hadügyminiszter azt nyilatkozta, „a világon nincs még egy haderő, amely annyira érzékeny lenne a civil áldozatokra”, mint az amerikai. Mattis szerint mindig mindent megtesznek azért, hogy a civil áldozatok száma a lehető legkisebb legyen.

Az Iszlám Állam 2014-ben foglalta el Moszult, Irak második legnagyobb városát, visszavételére 2016 októberében indult offenzíva, melyben főleg iraki, kurd és amerikai erők vesznek részt.

CNN

Ajánlott videó

Olvasói sztorik