Nagyvilág

Obama túl sokat golfozott, de valaki még rajta is túltesz

Bizony, Donald Trump, aki két hónap alatt elnökként már 12-szer járt golfpályán. Szóvivője persze megmagyarázta.

Barack Obama elnökként rendre megkapta a republikánusoktól – köztük a mostani kabinet vezető tagjaitól is -, hogy túl sok időt ver el golfozásra ahelyett, hogy kormányozna. Sőt, maga Donald Trump elnök is sokszor kikelt mindezek miatt Obama ellen. Azonban akad egy bökkenő:

Trump ugyanakkora golffanatikus, mint elődje, két hónap alatt már tizenkétszer hódolt a szenvedélyének. Ráadásul egyes becslések szerint minden egyes golfozása a kedvenc pályáján az adófizetők 3 millió dollárába kerül.

2012-ben a Fehér Ház sajtófőnöke, Sean Spicer is támadta Obamát, mondván jobb elnök lenne, ha többet dolgozna és kevesebbet golfozna. Reince Priebus, Trump kabinetfőnöke két évvel később twittelt arról, hogy a választóknak is lejön, milyen csacskaság Obama játszadozása.

Természetesen Spicer kiválóan megmagyarázta az ellentmondást, főnöke golfozása miért előremutatóbb: ő ugyanis még ekkor is dolgozik, Abe Sindzó japán kormányfővel is lenyomtak például egy partit. Arra a kérdésre, hogy Trump floridai golfozgatása nem drága mulatság-e az amerikai népnek, azt felelte:

Az elnökök mindig utaznak. És úgy gondolom, akárhova megy az elnök, magával viszi a Fehér Ház apparátusát is. Ez olyasmi, ami megesik. Az elnök továbbra is menni és utazni fog az országban, és találkozói lesznek, hogy megoldja a nemzet problémáit.

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik