Nagyvilág

Halálra késelte 4 napos és kétéves lányát egy apa

Egy féltékenységi roham után vitte magával a gyerekeket, akiknek holttestét egy erdőben találták meg.

Szándékos emberölés vádjával indítottak eljárást a hatóságok egy 30 éves észak-karolinai férfi ellen, aki a rendőrség szerint több késszúrással megölte két lányát, akik közül az egyik négynapos, a másik pedig kétéves volt – jelentette a helyi sajtó. A két kislány holttestét helyi idő szerint szombat hajnalban találták meg a férfi autójában, amit egy erődben hagyott.

Tillman Freeman pénteken vitte magával a két gyereket, amikor felesége orvosnál volt. A férfi a hatóságok közlése szerint azután ölte meg a gyerekeket, hogy összeveszett feleségével. Rokonok a helyi sajtónak elmondták: a férfi az utóbbi hetekben egyre inkább paranoiddá vált, és azzal vádolta nejét, hogy megcsalja, valamint, hogy a gyerekek nem tőle születtek.

A hatóságok pénteken kezdték el keresni a férfit és a gyerekek, miután Freeman felesége bejelentette eltűnésüket. A férfit péntek délután fogták el, de kihallgatása alatt nem volt hajlandó elárulni, hogy hol van a két kislány.

A holttesteket végül egy erdőben találták meg, nagyjából kétszáz méternyire egy országúttól. A rendőrség közlése szerint mindkettőt több késszúrás érte. A helyi seriff közölése szerint olyan látvány fogadta a rendőröket, amit nehezen tudnak feldolgozni még a sokat látott rendőrök is. Közben a feleség egyik rokona az ABC11-nek elmondta: az anyuka öngyilkosságot kísérelt meg, amikor  megtudta, hogy mi történt a gyerekekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik