Nagyvilág

Meztelen emberek leöltek egy birkát és Auschwitz kapujához láncolták magukat

auschwitz(210x140)(2).jpg (auschwitz)
auschwitz(210x140)(2).jpg (auschwitz)

Több mint tucatnyi embert meztelenre vetkőzött, leölt egy birkát, majd odaláncolta magát pénteken az egykori auschwitzi náci haláltábor “A munka szabaddá tesz” feliratot viselő kapujához.

A lengyel rendőrség előállította a meztelenkedőket, az ügyészség pedig vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy milyen cél vezérelte az akció résztvevőit.  Nem hivatalos források szerint a letartóztatott csoportban tizennégyen voltak, a lengyel állampolgárokon kívül fehéroroszok és egy német is.

A médiában elterjedt feltételezések szerint a 20-27 év közötti férfiak és nők az Ukrajnában zajló háború ellen akartak tiltakozni.

Az auschwitzi emlékhely szóvivője, Bartosz Bartyzel elítélte az akciót, amelynek részvevői az emlékhelyet akarták felhasználni arra, hogy felhívják magukra a figyelmet valamilyen célból, ami végül is nem derült ki, mivel a demonstráció csak rövid ideig tartott péntek délután. Hozzátette, hogy a múzeum őrei felszólították a csoportot, hogy öltözzenek fel, és kihívták a rendőrséget. Átmenetileg az emlékhely is bezárt.

A második világháború alatt a nácik mintegy 1,1 millió embert gyilkoltak meg Auschwitzban, többségükben zsidókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik