Nagyvilág

Mosolyogva pózolt letartóztatásakor a diákját megrontó tanárnő

Az anatómiát oktató texasi nőnek egy 17 éves fiúval volt szexuális kapcsolata.

A texasi Lockhart város rendőrsége letartóztatott egy 27 éves tanárnőt, aki a vád szerint szexuális kapcsolatot létesített egyik diákjával, egy 17 éves fiúval – jelentette a helyi sajtó. Az anatómiát és pszichológiát tanító Sarah Fowlkes ellen „tanár és diák közötti illetlen kapcsolat” vádjával indítottak eljárást, amiért a texasi törvények szerint akár húsz évig tartó börtönbüntetésre, és tízmillió dolláros pénzbüntetésre is ítélhetik.

Fowlkes hétfő délelőtt önként jelentkezett a lockharti rendőrkapitányságon, miután letartóztatási parancsot adtak ki vele szemben az ügyben már március 10-e óta nyomozó rendőrök. A tanárnőről  – aki egy nappal korábban férjével együtt ünnepelte 27. születésnapját – ekkor készült az őt híressé tevő letartóztatási fénykép, amin boldog mosollyal pózolt a kamerának.

Mosolyogva pózolt letartóztatásakor a diákját megrontó tanárnő 1
Sarah Fowlkes Fotó: Caldwell County Sheriff’s Dept.

A nőt ezután egy megyei börtönbe szállították, és előzetes letartóztatásba helyezték, ahonnan még aznap óvadék ellenében szabadon is engedték.

(Aki most azt gondolja, férfiakat és fiúkat nem lehet megrontani, annak ajánljuk ezt a cikkünket: Segítség, megerőszakolt egy nő!)

A helyi sajtóban megjelent hírek szerint Fowlkes tavaly szeptember óta tanított a Lockhart gimnáziumban. A rendőrség közlése szerint azután kezdtek el nyomozni ellene, hogy az iskola egyik adminisztrátora bejelentést tett ellene.

Mosolyogva pózolt letartóztatásakor a diákját megrontó tanárnő 2
Sarah Fowlkes Fotó:Facebook

A rendőröknek sikerült megtalálniuk a 17 éves fiút, és megállapították, hogy amellett, hogy üzeneteket váltottak, személyesen is találkozgattak. A rendőrség szerint a meg nem nevezett fiú elmondta, hogy találkozásaik alatt Fowlkes „szexuális vágykeltés céljából” megérintette a diák nemi szervét, míg a fiú „kapcsolatba került a vádlott melleivel”.

Mosolyogva pózolt letartóztatásakor a diákját megrontó tanárnő 3
Sarah Fowlkes Fotó:Facebook

A nő ügyvédje az NBCDFW televíziónak elmondta: védence azért mosolygott a letartóztatások készült fényképen, mert ártatlan. Jason Nassour szerint a rendőröknek nincsen semmilyen bizonyítékuk ellene, és csak „egy 17 éves kölyök állításai” alapján tartóztatták le. Fowlkes-t a nyomozás idejére felfüggesztették az állásából.

Texasban nagy gondnak számít a tanárok és diákok közötti szexuális kapcsolat egyre jobban emelkedő száma. A 2015 szeptembere és 2016 szeptembere közötti időszakban a texasi oktatásügyi ügynökség adatai szerint 222 „illetlen tanár-diák kapcsolatra” derült fény az államban, ami a legmagasabb szám, amit valaha mértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik