Nagyvilág

Iskolaépületet bombáztak Szíriában, legalább 33-an meghaltak

Az épületben otthon nélkül maradt családokat szállásoltak el.

Legalább 33-an meghaltak, amikor légicsapás ért egy iskolaépületet az Iszlám Állam kezén lévő szíriai Rakkától nyugatra lévő al-Manszúra településen. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának tájékoztatása szerint az iskolában otthon nélkül maradt embereket helyeztek el. A „Rakkát Csendben Lemészárolják” aktivistacsoport szerint az érintett ötven család sorsa ismeretlen. Mindkét szervezet azt feltételezi, hogy a támadást az Egyesült Államok vezette katonai koalíció repülőgépei hajtották végre.

A koalíció az esetet idáig nem kommentálta, azt viszont közölték, hogy Rakka körül hétfőn 19 légicsapást hajtottak végre, ezek közül három lerombolta az Iszlám Állam főhadiszállásait.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja közölte: egy helyi aktivistájuk szemtanúja volt, hogy az iskolaépület romjai között 33 holttestet találtak. Két embert élve találtak meg. A helyszínre érkeztek az Iszlám Állam harcosai is, akik elküldték onnan az embereket.

A „Rakkát Csendben Lemészárolják” arról is tájékoztatott, hogy kedden a Rakkától mintegy 40 kilométerre lévő Tabkában húsz civil esett áldozatául a koalíciós légicsapásoknak. Ezekkel együtt az elmúlt két hétben több mint száz civil áldozata volt a harcoknak. (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik