Nagyvilág

Hiába kért segítséget a lány a rendőröktől, exbarátja elvágta a torkát

Legalább is ezzel gyanúsítják a 27 éves brit férfit. Az áldozatot megbírságolták, amiért "vesztegeti a hatóság idejét".

Nagy felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában egy gyilkossági ügy tárgyalása, miután a bíróságon kiderült: az áldozat, egy 19 éves lány, már hónapokkal a bűntény előtt jelezte a rendőrségnek, hogy a gyanúsított, a tini 27 éves exbarátja, zaklatja őt. A hatóság ráadásul meg is bírságolta a lányt, azzal az elképesztő indokkal, hogy

vesztegeti az idejét.

Shana Grice-szel az Kelet-Sussex-i Portslade-ben a saját hálószobájában végeztek tavaly augusztusban – írja az Independent. A gyilkos elvágta a lány torkát, majd megkísérelte felgyújtani a lakást. Egykori barátját vádolják a bűncselekménnyel. Michael Lane a bíróság előtt tagadta bűnösségét.

Az ügyészek szerint a férfi azután lett Shana megszállottja, hogy a fiatal újra összejött régi szerelmével Ashley Cooke-kal. A lány februárban jelentette be a rendőrségen, hogy Michael titokban követi őt. Akkori állítása szerint elrejtőzött a háza mögött, kéretlen virágokat hagyott neki és Cooke kocsiján üzenetet hagyott ezzel a szöveggel:

Shana mindig megcsal majd téged.

A tini később azért tett feljelentést, mert Lane megtámadta. A férfi akkor egy szöveges üzenettel cáfolta a vádat, amely az sejtette, hogy a lány valójában vele szeretne maradni. A rendőrök ekkor meg is bírságolták Shana-t, amiért nem tudta egyértelműen tisztázni, hogy nem áll párkapcsolatban későbbi, feltételezett gyilkosával.

Illetve azt is felrótták neki, hogy “pazarolja a rendőrség idejét”.

Júliusban Lane-t azért idézték törvényszék elé, mert ellopta a lány kulcsát és betört az otthonába, hogy alvás közben nézhesse őt. Ezért a kihágásért figyelmeztetésben részesítették és kötelezték a távolságtartásra. Shana szerint azonban nem maradtak abba a telefonhívásai, ezt viszont a rendőrök “enyhe kockázatnak” tartották.

A bíróságon be is játszottak egy felvételt, amelyen az hallható, hogy a lány kifogásolja a férfi “fura” viselkedését, és amelyen Lane is elismeri, hogy “baj van a fejében”. Azt is hozzátett, hogy lehet, segítségre van szüksége.

Az exbarát ezután nyomkövető eszközt helyezett el volt párja kocsiján, majd miután kiderült, hogy Grice ismét összejött Cooke-kal, azt mondta egyik barátjának, hogy

megfizet azért, amit vele tett.

Levelet is küldött neki, amelyben pénzt követelt vacsorákért és egy parfümért is. Lane végül azzal védekezett a bíróságon, hogy azért zaklatta Shana-t, hogy kiderítse, miért vetett véget olyan hirtelen a kapcsolatuknak. Azt állította, hogy szexuális kapcsolatot is létesített a lánnyal, annak halála előtt két nappal.

A holttestet is ő találta meg. Valósággal sokkolta őt, amikor megtalálta a vérbe fagyott lányt – állította. Ezzel magyarázta azt is, hogy a segélyhívó és a szülők értesítése nélkül hagyta el a helyszínt. Azt is elismerte, hogy elrejtette véres nadrágját és hazudott a rendőrségnek a vallatásokon.

A fentiek ellenére Michael Lane tagadja a vádakat. A védelem egyelőre csak annyit fogadott el, hogy Shana Grice-t megölték. A ügy folytatódik a bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik