Nagyvilág

Eszkimókat tanít a világ legjobb tanítónője

A nehéz viszonyok ellenére egy eszkimó faluban kitartó, a hátrányos helyzetű közösséget szerteágazó módon segítő kanadai tanárnő, Maggie MacDonnell nyerte el a világ legjelentősebb, egymillió dollárral járó pedagógusdíját, a Global Teacher Prize-t, amelyet vasárnap adtak át Dubajban.

A nemzetközi pályázat győztesének nevét Thomas Pasquet francia űrhajós jelentette be videoüzenetben a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), az oklevelet Rasíd Ál-Maktúm, Dubaj uralkodója nyújtotta át a díjazottnak a többi kilenc döntős jelenlétében.

Maggie MacDonnell hat éve tanít eszkimó (inuit) fiatalokat a kanadai Quebec tartomány egy eldugott zugában, az Északi-sarkkörhöz közeli Salluit faluban, a tartomány második legészakibb, csak légi úton elérhető inuit településén, ahol kirívóan magas az öngyilkosságok aránya az élet kilátástalansága miatt.

MacDonnell egyike azon kevés pedagógusnak, aki nem menekült el az isten háta mögötti településről az első adandó alkalommal, és sokféle újítással ösztönzi a gyerekeket a tanulásra, egészségesebb életmódra a felnőtteket.

Az általa fiataloknak és felnőtteknek létrehozott fitneszközpont sokat jelent egy olyan közösségben, ahol nagyon elterjedt a droghasználat és az alkoholizmus és a zord telek és az elszigeteltség miatt. Az 1300 lelkes faluban csak 2015-ben hatan lettek öngyilkosok, mindannyian fiatal férfiak.

A tanárnő segít álláshoz juttatni a fiatalokat, a felnőtteket egészségesebb táplálkozásra ösztönzi. Az általa alapított futóklub tagjai közül heten is indultak egy hawaii félmaratonon. Ötszörösére sikerült növelnie a közösségi programokban résztvevő lányok számát, és létrehozott egy kávézót, amelyet diákok működtetnek.

Az oktatás és a társasági élet hiánya miatt távoli közösségemben magas volt az öngyilkossági ráta az utóbbi években. Az oktatás nemcsak az egyént fejleszti, hanem a társadalmat is gyógyítja, mondta köszönőbeszédében a díjazott.

A pedagógusszakma “Nobel-díjának” szánt elismerést harmadik éve ítélte oda a Gems Education nevű, szerte a világban 250 magániskolát működtető dubaji családi vállalat alapítványa, a Varkey Foundation. A díj célja felhívni a figyelmet az oktatásnak, a pedagógusok munkájának fontosságára.

Az elismerés első díjazottja 2015-ben Nancie Atwell amerikai angoltanárnő volt, aki új módszerrel tanítja az írás-olvasást egy maine-i iskolában, és aki a díj teljes összegét az általa alapított nonprofit oktatási központnak adományozta. Tavaly a díjat Hanan al-Hroub palesztin tanárnő kapta, aki arra neveli a fiatalokat, hogy mondjanak nemet az erőszakra és legyenek nyitottak a párbeszédre.

A vasárnapi díjátadón 15 ország, köztük Ukrajna bejelentette, hogy saját nemzeti pedagógusdíjat alapít a Varkey Alapítvány segítségével.

(El País)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik