Nagyvilág

Dánia is nekiment a törököknek

Anders Samuelsen dán külügyminiszter vasárnap közölte, hogy bekérette a koppenhágai török nagykövetet a Recep Tayyip Erdogan török elnököt bíráló dániai törököket ért fenyegetések miatt.

A Berlingske című dán napilap adott hírt arról, hogy megfenyegettek több a török államfővel szemben kritikus, török származású dán állampolgárt. Azzal riogatták őket, hogy hazaárulás miatt bíróság elé kerülnek, és családtagjaik sem kerülhetik el a vizsgálatot.

Ez az ügy “teljességgel elfogadhatatlan” – mondta a dániai állami műsorszolgáltatónak a dán diplomácia vezetője. Samuelsen jelezte: hétfőn találkozik a török nagykövettel, hogy tisztázzák a helyzetet.

A Berlingske által idézett forrásokat a Facebook közösségi oldalon, telefonon és elektronikus üzeneteken keresztül fenyegették meg az után, hogy nyilvánosan nemtetszésüket fejezték ki a török államfő politikájával szemben.

Lars Aslan Rasmussen török származású szociáldemokrata dán politikus is egyike az áldozatoknak. Rasmussen több üzenetet kapott, amelyekben azt írták, hogy feljelentették a török hatóságoknak. “Nagyon komolyan veszem az ügyet” – mondta a politikus.

A koppenhágai török nagykövetség egyelőre nem válaszolt a Berlingske vádjaira.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik