Külföld

Amerika újra követelte Oroszországtól a Krím visszaadását Ukrajnának

24.hu
24.hu

2017. 03. 17. 06:15

Korábban a témában:

Az Egyesült Államok csütörtökön ismét azt követelte Oroszországtól, hogy szolgáltassa vissza Ukrajnának a 2014-ben elcsatolt Krím félszigetet.

A Krím Ukrajna része. Az Egyesült Államok elítéli a Krím orosz megszállását, és felszólít ennek haladéktalan befejezésére

– jelentette ki Mark Toner, az amerikai külügyminisztérium szóvivője a Moszkva által 2014. március 16-án lefolytatott krími népszavazás harmadik évfordulója alkalmából nyilatkozva.

Hangsúlyozta: az Egyesült Államok “nem ismeri el a referendumot”, ahogy a Krím félsziget elcsatolását sem, amely Washington szerint “a nemzetközi jog folyamatos megsértését” testesíti meg. Hozzáfűzte: az Oroszország ellen hozott büntetőintézkedések a fekete-tengeri félsziget visszaszolgáltatásáig hatályban maradnak. Hasonlóan nyilatkozott korábban Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet is.

Február közepén Donald Trump amerikai elnök is követelte a Krím visszaadását Ukrajnának.

Az orosz erők által megszállt Krímben 2014. március 16-án megtartott népszavazáson 80 százalékos részvétel mellett a a szavazók 96,77, Szevasztopolban pedig a 95,6 százaléka az Oroszországhoz történő csatlakozásra voksolt. Másnap a Krími Köztársaság kikiáltotta függetlenségét, március 18-án pedig Moszkvában aláírták a szerződést az Oroszországi Föderáció két új szubjektumának felvételéről.

A Krím státusával kapcsolatban az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége továbbra is az állami szuverenitás és a területi sérthetetlenség elvének elsődlegességét hirdeti, Oroszország pedig, amely a félsziget hovatartozásának ügyét “lezártnak” tekinti, az önrendelkezés jogáét. Ebben – a Fekete-tengerbe benyúló félsziget ügyében – csak Fehéroroszország, Afganisztán, Kuba, Észak-Korea, Nicaragua, Szíria és Venezuela ért vele egyet.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2017. április 22.
A győztes Hosszú Katinka az 50 méteres hátúszás döntője után az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2017. április 22-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.