Nagyvilág

31 menekült halt meg, amikor Jemen partjainál lebombázták őket

Legalább 31 szomáliai menekült vesztette életét, többtucatnyi társuk pedig megsebesült Jemen partjainál, ahol légicsapás érte az őket szállító hajót – közölte a jemeni kormány ellen harcoló húszi lázadók ellenőrzése alatt álló Hodeida kikötőváros parti őrségének egyik illetékese.

A tájékoztatás szerint az afrikai menekültek – akik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) hivatalos dokumentumaival indultak útnak – Jemenből Szudánba tartottak, amikor egy Apache helikopterről megtámadták őket a Vörös-tenger partján található Hodeidától nagyjából 55 kilométerre. A még csütörtökön történt incidens után legalább 80 sebesültet mentettek ki, a halálos áldozatok között pedig nők és gyerekek is vannak. Egyelőre nem tudni, ki áll a támadás mögött, az EFE spanyol hírügynökség azonban a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció légicsapásáról számolt húszi forrásokra hivatkozva.

Véres háború

Jemenben 2014 augusztusa óta tart a polgárháború az Irán támogatását élvező síita húszik és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A térséget – ahol a támadás történt – rendszeresen arra hivatkozva bombázza az arab koalíció, hogy az a húszik fegyvercsempészetének helyszínéül szolgál. Ugyanitt pedig a lázadók tüzérséggel támadják a jemeni elnök és a hozzá hű erők hajóit.

Jemen és Szomália egyaránt szerepel az ENSZ-nek abban a múlt heti jelentésében, amelyet a második világháború óta tapasztalható legsúlyosabb humanitárius válsággal küzdő országokról tett közzé a világszervezet.

Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) februári beszámolója szerint az amúgy is nagyon szegény arab-félszigeti országban tavaly körülbelül 63 ezren haltak éhen. A világszervezet jelentéséből az is kiderült, hogy a csaknem 19 milliós jemeni lakosság több mint kétharmadának van szüksége segítségnyújtásra és védelemre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik