Nagyvilág

Görög politikus nevében küldtek levélbombát a német pénzügyminisztériumba

Görögországból, egy görög politikus nevében küldtek levélbombát előző nap a német pénzügyminisztérium címére - derült ki csütörtöki médiajelentésekből.

A görög polgári védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy az ügyben folyamatos a magas szintű kapcsolat a német és a görög fél között. Feladóként az Új Demokrácia nevű konzervatív ellenzéki görög párt vezetője, Adónisz Georgiádisz volt megjelölve.

Nem vicc, sajnos igaz a történet

– erősítette meg a híreket egy közösségi oldalon Georgiádisz.

Valami terrorista azért gondolhatott rám, mert itt Görögországban én még Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter barátjának számítok

– mondta a politikus a Bild című német napilapnak.

Német tisztségviselők nem közölték, hogy a levelet közvetlenül a pénzügyi tárca vezetőjének címezték-e, ahogy azt több görög sajtótermék állította. A levélbombát szakértők hatástalanították. A borítékban tűzijátékokban használatos gyúlékony anyagok voltak, amelyek súlyos sérülést is okozhattak volna. 2010 novemberében Angela Merkel német kancellár címére érkezett postán pokolgép.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik