Nagyvilág

Megmentette az eszméletlen rendőrt a McDonald’s dolgozója

Kiugrott egy dolgozó a McDrive kiadó ablakán a floridai Doralban, az Egyesült Államokban kedden, hogy megmentsen egy autóban ülő rendőrnőt, aki vásárlás közben elvesztette az eszméletét – számolt be az esetről az ABC News.

Az étterem biztonsági kamerája rögzítette, ahogy Pedro Viloria akcióba lendült, amint észrevette, hogy a szabadnapos tiszt, akinek a két gyermeke a hátsó ülésen foglalt helyet, rosszul lett.

Viloria azt mondta, hogy a vevő gond nélkül lehúzódott és fizetett, de mire visszaért az ablakhoz a megrendelt étellel, a rendőr nyaka felpüffedt és már nehezen vette a levegőt.

Abban a pillanatban azt gondoltam, meg kell mentenem annak a nőnek az életét

–  folytatta a történetet. Az egyenruhás közben elvesztette az eszméletét, Viloria előbb kiugrott utána, majd berohant az étterembe segítségért.

Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnie, egy másik vendégről kiderült ugyanis, hogy mentő. Pillanatokkal később egy arra járó tűzoltó is bekapcsolódott az életmentésbe.

Az igazi hősök ők voltak

– jelentette ki a mekis kiszolgáló.

A rendőrnőn egyébként szívmasszázst alkalmaztak, majd egy automata defibrillátorral sikerült őt megmenteniük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik