Nagyvilág

Az exit poll szerint alulmaradtak a populisták a holland választáson

Fölényes győzelemre számíthat az eddigi kormányfő pártja.

Kilenc órakor zárultak a szavazóhelyiségek Hollandiában, az exit poll szerint fölényesen nyert az eddigi kormányfő, Mark Rutte liberális konzervatív pártja, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért.

A szavazóhelyiségekből távozók megkérdezésével készült Ipsos-felmérés eredménye szerint Ruttéék 31 helyet nyertek el a parlament 150 fős alsóházában.

Ehhez képest jóval alulmaradt a Geert Wilders vezette bevándorlásellenes populista Szabadságpárt, 19 képviselői helyet szereztek. Igaz, az előző választáshoz képest ez erősödést jelent, eddig ugyanis 15 politikusuk volt a parlamentben.

A kereszténydemokraták és a liberális D66 a Szabadságpárthoz hasonlóan 19-19 helyet szerzett, a környezetvédő Zöld Baloldal 16-ot, a szocialisták 14-et, a szociáldemokrata irányultságú Munkapárt kilencet, a Keresztény Unió pedig hatot. A Zöld Baloldal így örült eredményének:

Mindezek azonban még nem hivatalos eredmények, azok várhatóan éjféltől érkeznek majd. A részvételi arány az Ipsos szerint rendkívül magas, 81 százalékos volt.

A holland választásokat különösen nagy érdeklődés övezi amiatt, hogy a Brexit, illetve Donald Trump megválasztása után folytatódik-e a populizmus előretörése. Ennek idén a francia elnökválasztás és a német szövetségi választás is próbája lesz.

Friss: Wilders reagált

A megszerzett plusz képviselői helyeknek örült, mindezt csak a kezdetnek nevezte Wilders, illetve közölte tweetjében, még nem végzett Ruttéval. Ezzel szemben úgy tudni, nem lesz semmi eredményváró buli a Szabadságpártnál.

Mindenesetre két nagy konklúzió már van: a szocik (mármint a Munkapárt) akkorát buktak, mint a magyar társaik 2010-ben, az eddig 38 helyük 9-re olvadt az exit poll szerint, ami példátlanul nagy esés. Vezetőjük, Lodewijk Asscher gratulált is a helyeiket elorozó balzöldeknek.

A jelenlegi kormányfő, Rutte sikerét az elemzők pedig részben a Hollandiában is a török Erdogan elnök túlhatalmát jelentő alkotmánymódosítás miatt kampányolni akaró miniszterek visszautasításában, majd a nácizó török elnöknek való karakán visszaszólásokban látják elemzők. Mindenesetre ha ez marad az eredmény, koalíciós kényszer jön Rutténak: 2-3 pártot be kell még vonnia, így a hirtelen felemelkedő balzöldek is királycsinálók lehetnek.

(MTI, AP, Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik