Külföld

Elárvezerik azt a privát Hitler-albumot, amit Eva Braunnál találtak a bunkerben

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2017. 03. 14. 11:40

Adolf Hitler soha nem látott személyes fotóit tartalmazó albumot árvereznek el szerdán Angliában.
Korábban a témában:

Az aukciót bonyolító C&T Auctions szerint a fényképgyűjtemény, amelyet 1945 áprilisában találtak Hitler berlini bunkerében, méghozzá a náci vezér felesége, Eva Braun hálószobájában, több mint 15 ezer fontért (5,3 millió forint) cserélhet gazdát a délkelet-angliai Royal Tunbridge Wells-be meghirdetett árverésen.

A képek nagyon személyesek

– mondta Tim Harper, az aukciósház munkatársa, megjegyezve, hogy a fotóalbum jelenleg egy neve elhallgatását kérő gyűjtő tulajdonában van.

Harper szerint Hitler szigorúan felügyelte, hogy milyen információk jutnak el róla a nagyközönséghez, hiszen fontos volt, hogy megőrizze az imázsát és a náci pártról kialakított képet.

Azok a fotók, amelyek ebben az albumban vannak, természetességet, nyugalmat sugároznak, egy részük kifejezetten mulattató és szinte biztos, hogy soha nem kerülhettek volna nyilvánosságra. Ahhoz túlságosan őszinték

– mutatott rá Harper.

Képek a belső körből

A fényképek egy részén Hitler Joseph Goebbels, Hermann Göring és Heinrich Himmler társaságában látható. Vannak fotók, amelyeken gépkocsikonvojban ülve fogadja a tömeg üdvözlését. Egy másik képen egy csapatnyi gyerek mellett áll mosolyogva. A fényképek jelentős részén látható a szvasztika (horogkereszt) is.

Olyasvalaki készíthette ezeket a felvételeket, akinek engedélye volt rá, hogy a Führer és belső körei közelében mozogjon

– mondta Harper.

A fényképalbumot Edward Dean brit fotós és Richard Dimbleby brit újságíró találta meg 1945 áprilisában Hitler berlini bunkerében.

Egy orosz katona előzékenyen körbevezette őket a bunkerben és betörtek egy szobába, amely Eva Braun hálószobája volt, és az orosz katona felfeszítette a nő fiókját és kivette belőle az albumot

– mondta Harper.

Eva Braun 1912-ben született, és 17 évesen ismerte meg a nála 23 évvel idősebb Adolf Hitlert. A náci vezető hosszú ideig rejtegette a nőt a nyilvánosság elől, és csak a háború vége felé, 1945. április 29-én a berlini bunkerben vette feleségül. Egy nappal később mindketten öngyilkosságot követtek el.

Kiemelt képünk illusztráció, nem az album egy darabja.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2012. szeptember 28.
Betegeknek felírt receptek Kozma Ottó háziorvos rendelőjében Nyíregyháza-Oroson 2012. szeptember 28-án.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.