Nagyvilág

Trumpnak hétfőig bizonyítania kell, hogy Obama tényleg lehallgattatta

Levélben kérte a képviselőház hírszerzési bizottságának republikánus elnöke és vezető demokrata tagja a Fehér Háztól, hogy hétfőig adja át azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják az elnök vádjait, miszerint elődje a választás előtt lehallgattatta őt New York-i toronyházában - mondta el szombaton egy neve mellőzését kérő törvényhozási forrás.

Barack Obama volt elnök hírszerzési igazgatója, James Clapper korábban úgy reagált, hogy semmi ilyesmi nem történt, de Donald Trump kongresszusi vizsgálatot szorgalmazott.

Adam Schiff demokrata képviselő a héten tudatta, hogy a bizottság eleget tesz az elnök kérésének, és James Comeyt, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját is meg fogják kérdezni az ügyben, amikor az elnökválasztásba való orosz beavatkozással kapcsolatban a bizottság meg fogja hallgatni.

Devin Nunes, a bizottság republikánus párti elnöke úgy nyilatkozott, hogy eddig semmilyen bizonyítékot nem látott, amely alátámasztaná Trump elnök vádjait, és arra utalt, hogy szerinte a média “túlságosan szó szerint” veszi az elnök kijelentéseit.

Az elnök még újonc a politikában. Alig több mint egy éve van a szakmában

– mondta Nunes. Trump a héten az egyik közösségi oldalon a héten azt írta: most tudta meg, hogy Obama lehallgattatta őt a New York-i Trump Towerben, de bizonyítékokkal egyelőre nem szolgált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik