Nagyvilág

Eladó Schindler eredeti listája: százmilliókat érhet

Eladó a holokauszt során 1200 zsidó életét megmentő német gyáriparos, Oskar Schindler egyik eredeti listája. A dokumentum azoknak a munkásoknak a nevét tartalmazza, akiknek deportálását Schindler akadályozta meg.

A német gyártulajdonos történetét Thomas Keneally örökítette meg először 1982-es, Booker-díjas, Shindler bárkája című regényében, majd Steven Spielberg tette felejthetetlenné a regényen alapuló, 1993-as filmjével, az Oscar-díjas Schindler listájával.

A most kalapács alá kerülő, 1945. április 18-i keltezésű dokumentum a hét eredeti példány egyike: 14 oldalas, és 801 zsidó férfi nevét tartalmazza, akiket a lengyelországi Plaszòw koncentrációs táborból szállítottak át a náci megszállás alatt álló Csehszlovákiába, hogy Schindler ottani gyárában dolgozzanak.

Fotó: Moments in Time

Az árverést lebonyolító, történelmi iratokra specializálódott Moments in Time aukciósház ismertetője szerint a dokumentum rendkívül ritka, és az egyetlen, amit piacra dobnak a fennmaradt négy példány közül. Az eredeti listák közül kettőt az izraeli Jad Vasem intézetben, egyet pedig az Egyesült Államok holokausztmúzeumában őriznek, Washington D.C.-ben.

Gary Zimet, az aukciósház vezérigazgatója elmondta, hogy a lista a Schindler jobb kezének számító Itzhak Stern egyik unokaöccsétől került a céghez. Az értékét 2,4 millió dollára (több mint 707 millió forintra) becsülik, bár amikor 2013-ban felbukkant az eBay online aukciós oldalán, több mint 3 millió dollárra kúszott fel az ára.

A listát Schindler, Stern állították össze 1944 őszén egy Mietek Pemper nevű férfi segítségével, aki korábban Plaszòwban raboskodott, és a tábor rettenetes parancsnokának Amon Göthnek volt a személyi titkára. A háború végén a nácik sok tábort számoltak fel, a lakóikat pedig Auschwitzba küldték, ahol a gázkamrák vártak rájuk. Ha Schindler nem menti meg őket, a listáján szereplő emberek is erre a sorsa jutottak volna. A gyártulajdonos, bár a náci párt tagja volt, majdnem az egész vagyonát arra áldozta, hogy a megfelelő embereket lefizetve megmentse zsidó munkásait a biztos haláltól.

(via The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik