Nagyvilág

Szörnyű titkok rejtőztek a 8 évesen agyonvert kislány naplójában

Mint annyi nyolcéves kislány, a chicagói Gizzell Ford is naplót vezetett. A borítóját szivárványos matricákkal díszítette, és rózsaszín filctollal emelte ki benne a legfontosabb gondolatait. A kislány, akit a barátai Gizzynek szólítottak, az első bejegyzéseiben tipikus, a kisiskolás lányokat érdeklő dolgokról írt: ugrókötelezésről, barátokról, tanárokról és ruhákról.

Aztán 2013 nyarán minden megváltozott, amikor a lány a nagyanyjához költözött az apjával.

„Tudom, ha jó leszek, és mindent megcsinálok, amit mondanak, akkor nem kapok büntetést.”

A legenyhébb büntetés lehetett órákig tartó guggolás, vagy fél napig tartó egy helyben állás, de előfordult olyasmi is, hogy a kislánynak rendkívül erős paprikát kellett ennie. A a dolgok minden nappal rosszabbra fordultak.

Szörnyű titkok rejtőztek a 8 évesen agyonvert kislány naplójában 1
Gizell Ford (Fotó: Ford család)

Mivel az apjuk egy krónikus autoimmun-betegség miatt jobbára ágyhoz kötött életre kényszerült, Gizzy és tízéves bátyja teljesen nagyanyjuk, az 55 éves Helen Ford felügyelete alá kerültek. Az asszony pedig kegyetlenül bánt az unokáival.

Nyár elején a kislány azt írta a naplójába, máris alig várja, hogy augusztus végén visszamehessen az iskolába és ne kelljen otthon lennie.

„Gyönyörű, és okos fiatal hölgy lesz belőlem, mert bármire képes vagyok, amit csak kigondolok a csavaros eszemmel. Az emberek azt mondják rólam, hogy okos, szép és bátor vagyok”

– áll egy akkoriban született bejegyzésben.

A sorok úgy változtak, ahogy Helen egyre durvábban kínozta az unokáit. „Remélem, ma semmit sem rontok el, mert szeretnék végre csak leülni, és tévézni, vagy játszani. Nagyszerűen fogok viselkedni egész nap” – írta egy reggel, de nem sokkal később már azzal egészítette ki sorait, hogy „nem lehet igaz, megint elrontottam”.

Helen Ford (Fotó: Cook County Sheriff)

Nem sok kellett hozzá, hogy Helennek eljárjon a keze. Szíjjal, fakanállal verte a gyerekeket, meg nagyjából mindennel, ami a kezébe akadt. Gizzy sokkal nehezebben viselte a verést, mint a bátyja. Ha sírt, vagy felsikított, a nagyanyja zoknival, vagy ronggyal tömte be a száját. Előfordult, hogy a kislány napokig nem kapott sem enni, sem inni. Egyszer annyira szomjas volt, hogy megpróbált a vécéből inni egy kortyot, Helen azonban észrevette, és kegyetlenül megverte érte. A végén többször előfordult, hogy Gizzyt napokra kikötözte egy ágyhoz.

„Gyűlölöm ezt az életet, mert most aztán tényleg szuper nagy bajban vagyok”

– írta a kislány az utolsó bejegyzésében, 2013 júliusában. Másnap meghalt. Nem sokkal később megtalálták a holttestét nagyanyja mocskos, mindenüttl szeméttel borított lakásában. Ki volt kötözve, és csúnyán összeverték.

Ashley Romito, a Cook megyei államügyész helyettese a bíróságon a könnyeivel küszködve mondta, hogy korábban elképzelni sem tudott afféle szörnyűségeket, mint amilyeneket a fotókon látott. „Amit Helen Ford tett, egy felismerhetetlen valamivé változtatta a gyermeket” – mondta.

A veterán rendőr, Nancy DeCook ugyancsak elsírta magát, miközben vallomást tett. Azt mondta, a kislány testének minden négyzetcentiméterét sérülések borították, amik közül sok volt szörnyűbb, mint bármi, amit 30 éves pályafutása során látott. Gizzy fején volt például egy csúnya hasadás, amit jóval a halála előtt szerezett, de mivel nem kezelték, már lárvák tenyésztek benne.

Andre Ford (Fotó: Cook County Sheriff)

Tanúskodott nagyanyja ellen Gizell tízéves bátyja is. Részletesen mesélt arról, hogyan verte őket az asszony, hogyan kellett órákat kényelmetlen pózokba dermedve tölteniük. Az ügyészek nem csak a kislány naplóját mutatták be a bíróságon, de egy videót is, amit állítólag a gyerekek apja, Andre Ford készített. A felvételen az látszik, ahogy nagyanyja a rémült kislányt veri a szabályok megszegéséért. Gizzy mozdulatlanul állt, a szája egy zoknival volt betömve.

Miután a kislány holttestét megtalálták, a rendőrség azonnal letartóztatta Helen és Andre Fordot. A férfi egy évvel később szívrohamot kapott a börtönben és meghalt. Helen gyilkosságért állt a bíróság előtt, és az esküdtek bűnösnek találták. Minden valószínűség szerint életfogytiglani börtönbüntetést kap majd, a próbára bocsájtás lehetősége nélkül.

Kirendelt védője, Judie Smith azzal érvelt, hogy Helen Ford rengeteget dolgozott a beteg fiáért és az unokáiért. Az ügyvéd azt állította, hogy Gizell a sérülései közül sokat magának okozott. Azt mondta, a kislány tragikusan problémás volt, ami sokszor öncsonkításban nyilvánult meg.

(People, New York Daily News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik