Nagyvilág

Kivonult Palmürából az Iszlám Állam, de előtte húztak még egy alattomosat

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elaknásította, majd a szíriai kormányerők lehetséges támadása előtt nagyrészt elhagyta Palmüra városát - jelentette csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A civil szervezet jelentése szerint az aknák miatt a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőknek még nem sikerült teljesen ellenőrzésük alá vonniuk az UNESCO világörökségi listáján szereplő közép-szíriai várost.

A szíriai kormányerők szerda este vonultak be az ókori romjairól nevezetes Palmüra területére. A hadsereg katonái a város nyugati szektorában foglaltak el állásokat az Iszlám Állam fegyvereseitől, de az összecsapások még folynak – jelentette az OSDH, amelynek sok aktivistája dolgozik az országban. A katonák elfoglalták a város peremén fekvő régi citadellát is.

A szélsőségesek először 2015 májusában foglalták el a sivatagi települést, ahol műemlékeket semmisítettek meg, és tömeges kivégzéseket hajtottak végre az ókori amfiteátrumban. Tavaly márciusban elűzték őket, de decemberben ismét elfoglalták a várost. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik