Nagyvilág

Bekérette a török nagykövetet a német külügyminiszter

A két ország viszonyának szakítópróbája, hogy Isztambulban előzetesbe került egy német újságíró.

Sigmar Gabriel német külügyminiszter kedden bekérette a berlini török nagykövetet amiatt, hogy Isztambulban előzetes letartóztatásba helyeztek egy török származású német újságírót, Deniz Yücelt.

A német politikus a találkozó után azt mondta: az ügy kapcsán Németország és Törökország viszonya az egyik legnagyobb szakítópróba előtt áll. A török nagykövetnek világosan tudomására hozták: nagyon nagy eltérések vannak a két ország között a sajtó- és véleményszabadság érvényesülését tekintve.

A Deniz Yücel iránti szolidaritás a német közvélemény álláspontjának világos kinyilvánítása

– tette hozzá. Követelte, hogy az ankarai német nagykövetség munkatársai felkereshessék a vizsgálati fogságban lévő újságírót.

A Die Welt értesülése szerint Yücelt a török-kurd konfliktusról és a tavalyi puccskísérletről írt cikkei miatt vették őrizetbe. A vizsgálóbíró a Kurdisztáni Munkáspárt és a gülenista mozgalom számára végzett propaganda tevékenységgel vádolta meg.

A Hürriyet Daily News török lap szerint Yücel visszautasította a vádat, hogy Gülen szervezetének dolgozna. Elmondta: az egyetlen szervezet, amelynek valaha is tagja volt a Német Újságírók Szövetsége, az újságírás általános alapelvei szerint cselekedett, és munkájában nem fogadott el utasításokat senkitől sem.

A német szövetségi parlament elnöke bejelentette: Yücel ügyében a Bundestag a jövő héten rendkívüli ülést tart. Több német nagyvárosban, így Berlinben és Lipcsében is autókkal és kerékpárokkal felvonuló aktivisták tüntettek az újságíró szabadon engedéséért.

Törökországban az előzetes letartóztatás ideje öt évig is húzódhat. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik