Nagyvilág

Száguldozó Porsche csapódott egy autópályás pihenőben parkoló autóba – videó

A parkoló autóban egy anyuka, és 3 éves kisfia halt meg, miután autójuk szinte felrobbant az ütközéstől.

Négy ember meghalt egy görög autópályán, miután egy Porsche nagy sebességgel nekicsapódott egy pihenőben parkoló Hondának – jelentette a helyi sajtó. A balesetet egy térfigyelő kamera rögzítette. A felvételen látni lehet, ahogy a sportautó már pörögve nekiütközik a pihenő épülete mellett álló járműbe, majd mindkét jármű kigyullad.


A baleset vasárnap, helyi idő szerint délután négy óra előtt pár perccel történt, az Athént és Lamía városát összekötő autópályán. A beszámolók szerint a Honda Civicben egy háromfős család utazott, akik azért álltak meg a pihenőben, hogy a 41 éves férj ki tudjon menni a mosdóba. Felesége és hároméves gyermeke a kocsiban maradt. Mindketten meghaltak.

A Porsche akkor ütközött neki az autónak, amikor az apa a vécén volt. A balesetről készült felvételen látni lehet, hogy az ütközés után egy férfi rohan ki az épületből. A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint ő volt a férj.

A Porschében kettő 24 éves férfi ült. A sofőr bent égett a járműben, míg utasa az ütközéskor kizuhant az autóból. Holttestét több méterrel távolabb találták meg. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a balesetet, a hatóságok még vizsgálják, hogy pontosan mi történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik