Nagyvilág

Öngyilkos merénylők robbantottak Szíriában, legalább 42 halott

Legalább 42-en meghaltak a szíriai kormányerők ellenőrzése alatt álló Homsz városban az állambiztonsági és a katonai hírszerzési hivatal ellen elkövetett, összehangolt öngyilkos merényletekben és lőfegyveres támadásokban szombaton, az áldozatok valamennyien biztonsági tisztségviselők – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű aktivistahálózat és a szíriai állami tévé.

A két hivatal az ország harmadik legnagyobb városának két központi kerületében van – tette hozzá Rámi Abderrahmán, az angliai központú OSDH vezetője. A két helyszínen három-három öngyilkos merénylő robbantotta fel magát – egyes források szerint az épületeken belül – közölte.

Az állami tévé azt jelentette, hogy a robbantások után a merénylők társai lőfegyverekkel támadták az épületeket.

A halottak között van a katonai hírszerzés és az állambiztonsági hivatal homszi parancsnoka is.

A halottakon kívül sok a sebesült is, de számuk egyelőre nem ismert.

Az összehangolt támadás elkövetőjeként az al-Kaida terrorhálózathoz tartozó, Dzsebhat as-Sám nevű szervezet (a korábbi an-Núszra Front) jelentkezett.

Pénteken egy öngyilkos merénylő megölt legalább 60 embert, többségében civileket az észak-szíriai el-Báb város közelében, amely az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet második legfontosabb szíriai fellegvára volt előző napi elfoglalásáig. A merénylő a gépkocsiját robbantotta fel az el-Bábtól nyolc kilométerre északra lévő Szuszian faluban, két olyan épület előtt, amelyekben a lázadók katonai, illetve biztonsági főhadiszállása van. A tett elkövetőjeként az IÁ jelentkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik