Nagyvilág

Előkerült egy videó Kim Dzsongnam megöléséről

Malajzia berendelte a Kuala Lumpur-i külügyminisztériumba Észak-Korea nagykövetét, és konzultációra hazarendelte saját nagykövetét Phenjanból a Kim Dzsong Nam halálával kapcsolatos kijelentések miatt – jelentette be hétfőn a malajziai külügyi tárca.

A miniszter leszögezte, hogy a haláleset Malajzia területén történt, körülményei tisztázatlanok, ezért a malajziai hatóságok felelőssége kivizsgálni a halál okát

– közölte a Kuala Lumpur-i külügyminisztérium a nagykövet berendelése után.

Phenjan kijelentette, hogy bármi legyen is a vizsgálat eredménye, nem fogja elfogadni, Kang Csol észak-koreai nagykövet pedig arról beszélt, hogy Malajzia idegen hatalmakkal játszik össze. Ez Kuala Lumpur szerint alaptalan vádaskodás, az ázsiai ország pedig a lejáratására irányuló minden próbálkozást nagyon komolyan vesz – olvasható a külügyminisztérium kommünikéjében.

Kim Dzsong Namot, a néhai diktátor, Kim Dzsong Il legidősebb fiát egy hete gyilkolták meg a Kuala Lumpur-i repülőtéren. Két nő valamilyen mérgező folyadékot kent vagy fújt az arcába.

Egyikük azt vallotta, azt hitte, hogy kandi kamerás beugratásba vonták be. Négy embert, köztük egy észak-koreai férfit őrizetbe vettek Malajziában. A malajziai hatóságok szerint négy észak-koreai gyanúsított – 33 és 57 év közötti férfiak – még a gyilkosság napján elmenekült az országból, és visszatért Phenjanba.

Az indonéz hatóságok azt közölték hétfőn, hogy a négy közül legalább három – bizonyos Ri Dzse Nam, Hong Szong Hak és Ri Dzse Hjon – egy Dubajba tartó gépre szállt föl Jakartában.
Az egyelőre nem világos, hogy ezek a gyanúsítottak hogyan jutottak el Kuala Lumpurból Jakartába.

A The Star című malajziai lap úgy tudja, hogy mind a négy férfi Jakartán, Dubajon és Vlagyivosztokon keresztül utazott vissza Észak-Koreába.

A japán Fuji TV hétfőn közzétette azokat a felvételeket, melyeken állítólag Kim Dzsong Nam megmérgezése látható. A biztonsági kamerák sokszor szemcsés és elmosódott képein az látszik, hogy két nő megközelít egy férfit, és egyikük hátulról átnyúl a feje fölött, és valamit pár másodpercre rászorít a szájára. Ezután a két nő nyugodtan elsétál.

Később az is látszik, hogy a férfi a szemeire mutatva segítséget kér a reptér dolgozóitól, akik orvoshoz kísérik. Kim nem sokkal később már halott volt. A malajziai hatóságok hétfőn úgy nyilatkoztak, hogy a boncolás eredménye akár már szerdára elkészülhet.

(MTI, TheGuardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik