Nagyvilág

Világméretű járványra figyelmeztet Bill Gates

Szerinte arra a lehető leghamarabb fel kell készülni.

A nemzetközi közösségnek fel kell ismernie, hogy valódi a veszélye egy világméretű járványnak, és a lehető leggyorsabban fel kell készülnie rá – közölte a Microsoft-alapító. Bill Gates az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) második napján a 2014-15-ös nyugat-afrikai ebolajárványt és az 1918-as spanyolnáthát idézte fel, megemlítve a veszélyt, hogy terroristák fejlesztenek ki valamilyen vírust. Gates “valószínűnek” nevezett egy világméretű katasztrófát.

A járványügyi szakemberek azt mondják, hogy egy levegőben terjedő vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínű, hogy a következő 10-15 évben fel fogja ütni a fejét egy ilyen járvány. Azáltal, hogy nem veszünk tudomást az egészségügyi és a globális biztonság közötti kapcsolatról, veszélybe sodorjuk magunkat.

Ezért arra kérte az országokat, fektessenek olyan technológiák kifejlesztésébe, amelyekkel néhány hónap alatt le lehet gyártani nagy mennyiségű vakcinát.

Bill Gates felhívással fordult a nemzetközi közösséghez, hogy ugyanolyan komolyan készüljön egy világméretű járványra, mint amilyen komolyan készült egy esetleges atomtámadásra a hidegháború idején.

Egy világméretű járványra való felkészülés költségét évi 3,4 milliárd dollárra (986 milliárd forint) becsülik. Egy pandémiával azonban évente akár 570 milliárd dollár (165 ezer 300 milliárd forint) kár érheti az emberiséget

– jelentette ki Bill Gates, akinek tavaly 76 milliárd dollárról 81 milliárd dollárra nőtt vagyona, és idejét jelenleg leginkább a feleségével létrehozott jótékonysági alapítványának szenteli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik