GOP DEBATE
Külföld

Trump nem hátrál, soha nem adja fel

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 02. 19. 07:20

Floridai gyűlésén híveinek megerősítette korábbi ígéreteit.

Donald Trump a floridai Melbourne városában tartott, választási rendezvényekre emlékeztető gyűlésén rengeteg híve és néhány tüntető is megjelent. Az elnök mellett ezúttal ott volt a First Lady, Melania Trump is, aki a gyűlés kezdetén bemutatta férjét, elmondott egy imát és megígérte, hogy a nőkre és a gyermekekre vonatkozó kezdeményezéseivel minden amerikaiért tevékenykedik majd.

Donald Trump kötetlen stílusban beszélt, bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy “barátai és az emberek között” akar lenni. Dicsérte követőit, híveit, “igazán nagyszerű mozgalomnak” nevezte táborát. Az elnök ismét beszélt az amerikai-mexikói határra tervezett kerítésről, hangsúlyozta, hogy lazít a gazdasági szabályzókon, és munkahelyeket teremt majd.

Utalt a beutazásokat átmenetileg szigorító elnöki rendelkezésének bírói felfüggesztésére, megismételte, hogy készül valamire a következő napokban. Hozzátette:

mi soha nem adjuk fel, soha!

Az elnök kitartott amellett, hogy ő csak a hamis sajtóhírek és tudósítások áldozata, és egyes sajtóhírekkel ellentétben a Fehér Házban olajozottan mennek a dolgok, jóllehet,

nagy zűrzavart örökölt.

Ahogyan fogalmazott: a média “nem az igazat mondja”, megvan a saját agendája. Ezt az elnöki gépen vele utazó újságíróknak is elmondta, még a nagygyűlés előtt.

Nekik arról beszélt, hogy azért kampányol mert

maga az élet is egy kampány, s Amerikát ismét naggyá tenni is teljes mértékben kampány. Ez nem könnyű, kivált, ha a sajtóval is harcolni kell.

A nagygyűlés után – amelyet egy nagy reptéri hangárban tartottak – Donald Trump a Melbourne-től nem messze délre eső Palm Beachen lévő üdülőjébe, Mar-a-Lagóba ment. A víkend azonban munkával telik majd, az elnök ugyanis a tervek szerint a nemzetbiztonsági főtanácsadói poszt négy várományosával beszélget.

Sok jelöltem van, aki valóban akarja is ezt a munkát. Néhány napon belül meghozom a döntést

– mondta Trump az őt kísérő újságíróknak. Neveket ugyan ő nem mondott, Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője megnevezte őket. Trump vasárnap tárgyal. Ők Keith Kellogg nyugalmazott altengernagy, a nemzetbiztonsági tanács jelenlegi ügyvivő főtanácsadója, John Bolton, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete, Herbert Raymond McMaster altábornagy, és Robert Caslen altábornagy, a West Point katonai akadémia főparancsnoka.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. január 12.
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség új elnöke a sajtótájékoztatója után a fővárosi Radisson Blu Béke Hotelben 2017. január 12-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.