Nagyvilág

Washington megkérte Pekinget, hogy csináljon valamit Észak-Koreával

Az Egyesült Államok külügyminisztere pénteken arra kérte kínai kollégáját, hogy Peking minden tőle telhető módon intse józanságra Észak-Koreát, zabolázza meg Phenjan destabilizáló magatartását, amelynek legutóbbi megnyilvánulása a vasárnapi ballisztikusrakéta-kísérlet.

Rex Tillerson és Vang Ji Bonnban, a világ legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságait, valamint az Európai Uniót tömörítő, úgynevezett G20-országok külügyminiszteri tanácskozásának alkalmával tartott kétoldalú megbeszélést. Az egyeztetésekről Tillerson szóvivője, Mark Toner tájékoztatta a sajtót.

Tillerson rámutatott arra is, hogy egyre erőteljesebb fenyegetést jelentenek Észak-Korea nukleáris és rakétaprogramjai

– mondta a szóvivő hozzátéve, a két külügyminiszter megvitatta annak szükségességét is, hogy megfelelő fórumot hozzanak létre kereskedelmi és beruházási ügyek tárgyalására.

Ez volt Tillerson és Vang első találkozása az amerikai külügyminiszter hivatalba lépése óta. A megbeszélésre aztán került sor, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten telefonbeszélgetésben megerősítette Hszi Csin-ping kínai elnöknek: Washington Tajvant továbbra is Kína részének tekinti.

Emlékezetes, hogy Peking határozottan sérelmezte, hogy Trump december elején fogadta a tajvani elnök telefonhívását, amivel több évtizedes diplomáciai protokollt rúgott fel, és amivel azt a gyanút kelthette Kínában, hogy Washington esetleg megkérdőjelezi az egy Kína politikát: Tajvanra a jövőben önálló államként tekint, nem pedig Kína szakadár tartományaként. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik