Nagyvilág

Tizennyolc év alattiakat is büntetne a francia konzervatív elnökjelölt

Francois Fillon rendpárti ígéretekkel próbál előremenekülni a korrupciós vádak közepette.

Rendpárti ígéretekkel igyekszik előremenekülni a korrupciós ügybe keveredett francia konzervatív elnökjelölt, Francois Fillon. Szerdán azt mondta: a 16-17 éveseknek is ugyanúgy felelősségre vonhatónak kellene lenniük az általuk elkövetett bűncselekményekért, mint a felnőtteknek.

Párizs egy szegények lakta külvárosában a múlt héten zavargások törtek ki azután, hogy rendőrök gumibottal erőszakoltak meg egy fekete férfit. Fillon azt mondta: a zavargásokban sok fiatalkorú vett részt, de ők voltaképpen „érinthetetlenek, a törvény jobban védi őket, mint az áldozatokat”.

Az elnökjelölt minderről az észak-franciaországi Compiegne-ben beszélt, ahol kampánykörútja során rendőri vezetőkkel találkozott. A városban ezrek gyűltek össze, hogy meghallgassák Fillon beszédét, de néhány tucatnyi tüntető is volt, akik azt kiabálták, hogy börtönbe a politikussal.

Fillon ellen eljárás indult, miután kiderült, hogy felesége és gyerekei fiktív parlamenti állásokért kaphattak fizetést. Az elnökjelölt tagadja, hogy törvényt sértett volna. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik