Külföld

Ítélet született az egyik leghíresebb gyerekgyilkossági ügyben

24.hu
24.hu

2017. 02. 15. 13:54

38 év után bűnösnek mondták ki Hernandezt.

Csaknem négy évtizeddel ezelőtti ügy zárult le (?) New Yorkban. Etan Patz 1979. május 25-én elindult az iskolabuszhoz. Soha többé nem látták.

Közel 38 évnek kellett eltelnie, hogy elítéljék a gyilkosát.

A hatéves kisfiút Amerika-szerte keresték: ő volt az egyik első eltűnt gyerek, akinek a fotóját tejesdobozokra nyomtatták. Az ügy horderejét jelzi, hogy az eltűnt gyermekek világnapját is május 25-én tartják, Etanra emlékezve.

Február 14-én Manhattanben az Állami Legfelsőbb Bíróságon megszületett az ítélet: az 56 éves Pedro Hernandez bűnös a kisfiú meggyilkolásában.

A Maple Shade-i (New Jersey állam) férfi egy üzletben dolgozott Patzék közelében. Mint arról annak idején mi is írtunk, 2012-ben, amikor az esetről – sokadjára – szó esett a sajtóban, egy férfi (a tettes sógora) jelentette a rendőrségen, hogy Hernandez évtizedekkel korábban bevallotta: megölt egy kisfiút. Üdítőt kínált neki, úgy csábította be az üzletbe, majd megfojtotta és egy dobozba tette, amit a szemét mellé rakott.

Hernandez ügyvédei állították, hogy a férfi mentális zavarokkal küzd, és nem tud különbséget tenni a valós történések és a fantázia világa között. Harvey Fishbein ügyvéd szerint a férfi éppen ezért ártatlan.

Az esküdtek azonban nem osztották ezt a véleményt.

A nyolc férfiból és hat nőből álló testület kilenc nap után meghozta a döntést: Pedro Hernandez bűnös.

A kerületi ügyész a Twitteren osztotta meg a több évtizedes bűnüggyel kapcsolatos gondolatait: kinevezése óta az egyik legfontosabb feladatának tartotta, hogy az Etan Patz-ügyre pontot tegyenek.

Ma az esküdtszék minden kétséget kizáró ítéletet hozott arról, hogy Paolo Hernandez rabolta el és ölte meg Sohóban az eltűnt kisfiút 1979. május 25-én.”

A férfi ügyvédje jelezte: fellebbezni fognak.

New York, 2017. február 14.
2017. február 14-én közreadott kép Pedro Hernandezről a manhattani büntetőbíróságon 2012. november 15-én. Hernandezt vádolják az 1979. május 25-én, New York City SoHo kerületében nyomtalanul eltűnt a 6 éves Etan Patz meggyilkolásával. A férfi maga vallotta be a gyilkosságot 2012 májusában, de később visszavonta azt. 2016. szeptember 12-én, egy évvel az első sikertelen tárgyalás után, elkezdődött az esküdtszék kiválasztása a gyanúsított, Pedro Hernandez per újrafelvételének ügyében. (MTI/AP pool/Louis Lanzano)
Pedro Hernandez (MTI/AP pool/Louis Lanzano)
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BUDAPEST, HUNGARY - JULY 24: Katinka Hosszu reacts during the Women's 200IM final on day eleven of the FINA World Championships at the Duna Arena on July 24, 2017 in Budapest, Hungary. (Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.