Nagyvilág

Tankcsatát vívott az Iszlám Állam

Az ISIS a korábban zsákmányolt tankokkal akart kitörni a moszuli katlanból, de visszaverték a próbálkozását.

Az Iszlám Állam létrejötte óta első alkalommal vetett be harckocsikat, az el-Hasd el-Saabi félkatonai szervezetet támadta meg Moszultól nem messze. A több mint 200 szélsőséges vasárnap késő este lendült támadásba a milícia Ajn Taviban, Ajn Hszanban és Sarajében található hadállásai ellen, a Moszultól mintegy 70 kilométerre nyugatra fekvő Tal Afar közelében.

Az iraki kormányhadsereg úgy véli, hogy a szélsőségesek terve az volt, hogy visszaszerzik az ellenőrzést a Moszult a szíriai Rakkával összekötő út felett. Az iraki erők szerint valószínűleg az ostromlott Moszul nyugati részébe visszaszorult dzsihadisták vezetői akarnak elmenekülni az útvonalon a “kalifátus” fővárosának számító Rakkába.

A több mint hatórás heves ütközet az el-Hasd el-Saabi győzelmével ért véget. A félkatonai szervezet szerint összesen 50 szélsőséges vesztette életét a harcokban. Az el-Hasd el-Saabi arról nem számolt be, hogy mi lett a harckocsikkal. Eközben készül MOszul nyugati részének ostroma is, a város megrongált folyami hídjai helyére állítandó pontonhidakat már szállítják a városba az átkeléshez.

https://twitter.com/CT_operative/status/830801634154385411

Az Iszlám Állam 2014 júniusában hatalmas területeket foglalt el Irak északi és nyugati részén a kormányerőktől, és számtalan fegyvert, felszerelést és járművet szerzett meg a fejvesztve menekülő katonáktól. Az elmúlt hónapokban az el-Hasd el-Saabi egységei sikeres előrenyomulást hajtottak végre Tal Afar közelében, és elvágták a dzsihadisták szíriai utánpótlási útvonalát.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik