Nagyvilág

Zuckerbergék már közel 50 embert alkalmaznak a világ összes betegségének felszámolására

Korábban már írtunk róla, hogy Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan elhatározták, hogy következő tíz évben hárommilliárd dollárral (azaz körülbelül 821 milliárd forinttal) támogatják az alapkutatást, hogy a következő nyolcvan évben felszámolják a világon létező betegségeket.

Úgy tűnik, nem csak üres ígérgetés volt mindez, hiszen Zuckerberg bejelentette, hogy az alapítványuk több tucat tudóst alkalmaznak a következő öt évben.

Zuckerberg és Chan tavaly 2015 decemberében létrehozta a Chan Zuckerberg Initiative névre hallgató szervezetet, ami a  hosszútávú tudományos kutatásra koncentrál.

A szervezet része a Chan Zuckerberg Biohub, ami a bejelentés szerint

50 millió dollár értékben alkalmaz kutatókat.

A pénz 47 ember között oszlik el a következő öt évben. A pozíciókra több mint hétszázan jelentkeztek.

A tudósok vizsgálatai több területet ölelnek fel, köztük például a malária terjedésének tanulmányozásával.

A Biohubnak három egyetem is a partnere: a Berkley, a UCF és a Stanford. Közleményük szerint olyan kutatásokat vezetnek majd, amik nagy egészségügyi problémák megoldására irányulnak.

(BusinessInsider)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik