Nagyvilág

Három ember, akik annyira felhúzták Trumpot, hogy mindjárt kicsinálják magukat

Ha kifejezetten megengedőek vagyunk a Trump-kormányzattal szemben, akkor a beiktatás utáni első két hétre azt mondhatjuk, egészen lendületes volt. Ebben a két hétben kiderült pár fontos dolog Donald Trumpról, amiket eddig senki nem gondolt volna róla.

Például rögtön az, hogy betartja a kampány alatt tett ígéreteit.

Pedig ezekről az ígéretekről még a legnagyobb Trump-támogatók is azt mondták, hogy nyilván nem fogja betartani őket. Ki lenne olyan hülye, hogy falat húz a mexikói határra, kitiltja a muszlimokat, elveszi 25 millió amerikai társadalombiztosítását, vagy feloldja a pénzügyi biztonsági követeléseket a bankokkal szemben? Trump volt ilyen hülye.

A másik fontos tanulság, hogy Trump akkor sem viccelt, amikor arról beszélt, hogy kívülről jött elnökként fel fogja rázni Washington működését. Sikerült neki.

Elnöksége első két hete tele volt egymást folyamatosan érő botrányokkal, úgy mint a muszlimok kitiltása, Stephen Bannon stratégiai tanácsadó beválasztása a nemzetbiztonsági tanácsba, vagy akár az, amikor telefonon összeveszett Ausztrália miniszterelnökével. De ez részletkérdés, mert most nem a botrányokról lesz szó, azoknak egy külön cikk is kevés lenne.

Nem miattam, miattad

Arról van szó, hogy Trump személyi döntései sem váltak be minden esetben. A Fehér Ház jobban szivárog, mint a Sió-csatorna, zúdulnak kifelé az egymással konfliktusban álló beosztottaktól az információk. Ez egyébként elég megszokott dolog, mármint az, hogy a beosztottak egymással harcolnak, az azonban nem jellemző, hogy ilyen látványos legyen. Miközben a végrehajtó hatalom amúgy is az egyik legfontosabb hatalmi centrum Washingtonban, Trump alatt pedig ez még inkább így van.

A helyzet annyiban más, mint eddig bármikor, hogy Trump kevesebb embert vitt a Fehér Házba, mint elődei. Féltucat tanácsadó körül gyűlik össze a hatalom, rájuk hallgat az elnök. És mivel Trump az első pár hétben a kongresszust megkerülve, végrehajtói rendeletekkel kormányzott, elég fontos, hogy kikre hallgat.

A Trump-féle Fehér Ház olyan, mint a legjobb szappanoperák, emberi drámákkal, hatalmi játszmákkal és egy magas, szőke, aranyszínű mazsolával, aki néha comic reliefként működik. A Trump-szappanopera első pár hetének már vannak áldozatai. Három ember, akik annyira felhúzták Donald Trumpot, hogy kezdik kicsinálni magukat.

1:Kellyanne Conway

Kezdjük Kellyanne Conway-jel. A volt politikai stratéga/közvélemény-kutató jelenleg Trump tanácsadója. Ráadásul az egyik leghasznosabb. Conway nem hülye, sőt, kifejezetten jól kezeli a médiát, és az eddigi tapasztalatok alapján nagyon jó meglátásai voltak a felmérésekkel kapcsolatban is.

De elnöki tanácsadóként nem kezdett valami erősen. Már a beköltözésnél megvolt az első buktája, egy emeleti irodát kapott meg, ahol korábban Obama nagy hatalmú tanácsadója, Valerie Jarrett dolgozott. De Trump a pletykák szerint betegesen fél a lépcsőzéstől és a meredek emelkedőktől, ezért Conway már a beiktatás után panaszkodott, hogy nem sokat fogja látni az irodájában.

Ráadásul nagyobb lendülettel vetették oda a sajtó elé, mint az egyszeri Szijjártó Péter-Rogán Antal duót. És mivel Trump csapata az elmúlt pár hétben az átlagosnál sokkal nagyobb médiafigyelmet kapott, Conway rendesen elhasználódott a harcban. Nem elég, hogy meg kellett védenie Trump nyilvánvalóan hazug állításait a beiktatásán megjelenő tömegről és a hárommillió illegálisan szavazó bevándorlóról, Conway-nek köszönhetjük például az alternatív tény kifejezést is, ami valószínűleg végleg a világörökség része marad.

A legutóbbi iszonyatos botránya azután robbant ki, hogy kitalált egy terrortámadást. Február másodikán Conway interjút adott Chris Matthews-nak, ahol megpróbálta alátámasztani Trump elnök beutazási tilalmát. Nehéz dolga volt, már csak amiatt is, mert az a hét ország, ahonnan Trump megtiltotta a beutazást, jellemzően nem tartoznak azon országok közé, ahonnan Amerika felé áramlik a terror. Ezért Conway azt mondta, hogy volt egy mészárlás Bowling Greenben, és két iraki menekült volt az elkövető.

Csakhogy nem volt ilyen mészárlás. Valóban két irakit fogtak el Bowling Greenben, de azért, mert azok fegyvereket akartak csempészni Irakba. Nem is terveztek terrortámadást Amerikában, ezért mészárlás sem lehetett. Conway mindenesetre azóta többször megismételte a vádat, és közölte, hogy azért nem hallottunk erről, mert a média elhallgatta előlünk. Sőt, azóta ennek alátámasztására kiadtak egy olyan listát is, amelyen 78 terrortámadás szerepel, amelyeket a Trump-elnökség szerint a média elhallgatott. Olyan, heteken át a címlapokon lévő támadások voltak ezek között, mint a párizsi, a San Bernardino-i, vagy épp a berlini.

Conway egyelőre nem bukott el, csak bukdácsol, de ha ilyen ütemben használódik el, nem jósolunk neki hosszú jövőt Trump mellett.

2: Sean Spicer

A második erősen elhasználódó Trump-alkalmazott Sean Spicer szóvivő, aki amúgy is folyamatos harcban áll Kellyanne Conway-jel. Spicer érdekes figura, akinél már a felkészülése alatt látszott, hogy egyelőre nem igazán tudja kezelni Trump alternatív valóságát. David Axelrod, Obama volt főtanácsadója készített vele egy hosszabb interjút a beiktatás előtt, és nehezen válaszolt a keményebb kérdésekre.

Ehhez képest már a beiktatás másnapján hülyét kellett csinálnia magából a sajtó előtt.

Trump konkrétan kiküldte, hogy hazugságokkal válaszoljon azokra a vádakra, illetve inkább tényekre, hogy Trump beiktatásán sokkal kevesebben voltak, mint Obamáén nyolc évvel előtte. Spicer összehívott egy sajtótájékoztatót, negyed órán át kiabált és közölte, hogy rekordszámú ember volt ott, majd azt mondta, nem lehet kérdezni és kiment a teremből. Erős indítás. Donald Trump a hírek szerint azért volt vele elégedetlen, mert nem viselkedett elég keményen és az öltönye is túl kicsi volt rá.

Spicer azóta is kifejezetten kényelmetlenül viseli a szerepet, amelyben Trump hazugságait kell tényként elismételnie. Meg azt is, hogy kiderült, két pofára zabálja a fahéjas rágót. Mondom, hogy furcsa lett Trump alatt a Fehér Ház. A szóvivő gúnyolása a Saturday Night Live-ban csúcsosodott ki, amikor Melissa McCarthy megcsinálta a műsor első tényleg vicces szkeccsét. Állítólag nemcsak Spicer, de Trump is nagyon dühös volt. Előbbi azért, mert gonoszak voltak vele, utóbbi pedig azért, mert gyengének tűnt a szóvivője. Ha Spicer ebben az ütemben szenved tovább nyilvánosan, már nem sokáig kell újságírók elé állnia.

3: Steve Bannon

A harmadik billegő beosztott Steve Bannon. Róla korábban írtunk egy hosszabb portrét, mert már a beiktatás előtt látszott, hogy ő lesz Trump legveszélyesebb embere. És ez igaznak bizonyult. A New York Times hosszú riportja szerint Bannon iszonyú lendülettel töltötte be az űrt Trump körül, amit a félénk tanácsadók hagytak. Napi 16 órán át dolgozik az elnök mellett, ő szövegezte szinte az összes olyan végrehajtói rendeletet, amiből később botrány lett. Bannon filozófiája, hogy nagyon rövid idő van csak arra, hogy tényleg jelentős változásokat érjenek el, ezért akkor kell átnyomni a legtöbb rendeletet, amikor még nem állt fel a kormányzati struktúra, ami ezeket megpuhíthatná.

EPA / Michael Reynolds
EPA / Michael Reynolds

Így sikerült aláíratnia egy olyan rendeletet Trumppal, amiben saját magát nevezi ki a nemzetbiztonsági tanács egyik posztjára, úgy, hogy semmilyen nemzetbiztonsági tapasztalata nem volt. Trump később arról panaszkodott, hogy nem tájékoztatták megfelelően arról, mit ír alá. Ugyanígy volt a beutazási tilalommal is, amit annyira hirtelen szövegeztek meg és nyomtak át, hogy napok alatt el is bukott. Ennek a sikertelensége miatt is Bannont okolta Trump.

A tanácsadó és a végrehajtói rendeletek megrendszabályozására Trump már ki is talált egy megoldást. Stephen Miller politikai főtanácsadó – akin kifelé csattant az ostor a rendeletek miatt – összerakott egy tízpontos listát. Egy rendeletnek a lista minden pontjának meg kell felelnie, hogy Trump aláírhassa. Ezzel a listával akarják visszafogni Bannont.

Bannonnal egyébként annyira elszaladt a ló, hogy Trevor Noah már nyilvánosan is azzal viccelődik, hogy valójában ő az elnök, nem Trump (ez azért is fontos, mert Trump elég sokat nézi a tévét). Sőt, John Kelly belbiztonsági miniszternek konkrétan közölnie kellett vele, hogy ne parancsolgasson neki, mert nem ő az elnök.

Amekkora lendülettel állt neki kormányozni Bannon, pont ugyanakkora volt az ellenállás is, amibe beleszaladt. A pozíciója egyelőre nem gyengült meg, de Trumpnál valószínűleg az lesz igazán fontos, hogyan alakul majd a népszerűsége a további hetekben. Annak pedig, hogy egyelőre még mindig ő a legfontosabb ember Trump körül, a hírek szerint egyetlen oka van:

Egyszerűen nincs más Trump környezetében, akinek átfogó világnézete és elképzelése lenne a kormányzásról.

Bannonnak van ilyen, de bárcsak ne lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik