Nagyvilág

Elkaszálhatják az európai fiatalok ingyenes vasúti bérletét

Az Európai Bizottság kifogásolja a tervet, amivel a fiatalok megismerhetnék az EU tagállamait.

Az Európai Bizottság elvetette azt a javaslatot, amely szerint az EU-ban élő fiatalok 18 éves korukban ingyenes vasúti bérletet kapnának, hogy bejárhassák az unió országait – tudta meg a Financial Times.

A brit üzleti lap informátorai szerint a brüsszeli testület a költségek és a megvalósíthatóság elemzését követően mondott nemet a javaslatra, amit a közlekedésügyi biztos egyébként korábban támogatásáról biztosított.

Becslések szerint a program évente mintegy kétmilliárd euróba kerülne, de uniós tisztségviselők azt is kifogásolták, hogy hátrányban lennének azok a fiatalok, akik nem Európa szárazföldi területein élnek, nekik ugyanis el kellene jutniuk valahogy a vasúti hálózathoz.

Úgy tudni, a bizottság ehelyett olyan tervezettel áll elő, amely utazási támogatásokban részesítené az európai iskolákat.

Vincent-Immanuel Herr, az ingyenes vasúti bérletet kezdeményező német fiatalok egyike azt mondta: javaslatuk alapvető fontosságú lenne az EU megerősítésének érdekében. A témát felkaroló magyar EP-képviselő, Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnöke pedig azt mondta: nem kapott hivatalos értesítést a bérletprogram blokkolásáról, és nem fogja hagyni annak „szőnyeg alá söprését és kivéreztetését”.

A vasúti bérlettel egy meghatározott időszakon belül utazhatnának ingyen a fiatalok szinte bárhol Európában. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik