Nagyvilág

Küszöbön Trump első háborúja

Hadgyakorlat kezdődött szombaton Iránban, rakétákat is tesztelnek - közölte az iráni hadsereg elit egysége.

A hadgyakorlat bizonyítja a fenyegetésekre, illetve az Egyesült Államok által pénteken bejelentett megalázó szankciókra való teljes felkészülést

– írta a Köztársasági Gárda honlapja, a Sepahnews.

A hadgyakorlaton többfajta helyi gyártmányú radarrendszert és rakétát, valamint parancsnoki központokat is tesztelnek- áll a közleményben.

Donald Trump amerikai elnök pénteken Twitter-oldalán jelezte, Irán a tűzzel játszik, és ő nem lesz olyan kedves velük, mint Obama volt.

Még aznap szankciókat jelentett be Irán ellen az amerikai pénzügyminisztérium. A tárca közleménye szerint az új szankciók bejelentése része az Irán külföldi rosszindulatú cselekedeteit visszaszorítani igyekvő erőfeszítésnek. A tárca egyúttal leszögezi, a washingtoni lépés nem sérti a 2015 végén Iránnal megkötött többhatalmi atomalkut. Az új szankciók 13 személyt és 12 vállalatot érintenek, köztük néhány nem is iráni székhelyű vagy iráni állampolgárságú.

A büntetőintézkedések bejelentése után röviddel Teherán közölte, hogy kölcsönös intézkedéseket hoz terrorista csoportokat támogató amerikai magánemberek és vállalatok ellen.

A tokiói látogatáson tartózkodó Jim Mattis amerikai külügyminiszter szombaton kijelentette, hogy Irán a legnagyobb terrorizmust támogató állam.

A diplomáciai kapcsolatokat 1980-ban, az iráni iszlám forradalom után megszakító Teherán és Washington között rohamosan kiéleződtek a feszültségek Donald Trump január 20-ai beiktatása óta.

UPDATE1

Trump rendelt 90 bombázót.

UPDATE2

Rakétatámadásokkal fenyegette meg szombaton az ország ellenségeit az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka.

Éjt nappallá téve dolgozunk, hogy garantáljuk Irán biztonságát. Ha a legkisebb rossz mozdulatot látjuk ellenségeinktől, ordító rakétáink hullanak majd a fejükre

– jelentette ki Amír Ali Hadzsizadeh altábornagy.

A feszültség növekedése ellenére, a Japánban tartózkodó amerikai védelmi miniszter közölte: egyelőre nem növelik a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatok létszámát, de figyelmeztetett, hogy a világ nem fogja szó nélkül hagyni Irán lépéseit.

(MTI, kiemelt kép: Getty Images Hungary)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik