Nagyvilág

Romániában negyedik napja tüntetnek százezrek a kormány ellen

Eléggé kiborította a románokat a kormányuk, amikor titokban megpróbáltak kegyelmet adni egy rakás bűnüzőnek. Már negyedik napja tartanak a tüntetések a Viktória Palota előtt, több mint kétszázezer embert vonult utcára.

Akkor kezdődött a balhé, amikor az igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozott egy törvénytervezetet, amelyben közkegyelmet hirdetnének Romániában az öt évet meg nem haladó szabadságvesztéssel sújtott elítéltek egy részének, hogy így enyhítsék a börtönök túlzsúfoltságát.

A legfelső bírói tanácsnak véleményezésre megküldött jogszabály tervezetéből kiderült, hogy azt a szaktárca sürgősségi kormányrendelettel akarja elfogadtatni. Az intézkedés elvileg nem terjedne ki azokra, akiket a korrupciós bűncselekményekre vonatkozó törvény alapján ítéltek el,

de a tüntetők szerint a kormány így akarja kihozni a börtönből azokat a politikusokat, akiket az antikorrupciós hivatal erős fellépése miatt oda küldtek. 

A bukaresti bejelentetlen, interneten szerveződött demonstráció résztvevői “A tolvajoknak a börtönben, nem a kormányban a helyük”, “El a kezekkel a Btk.-tól” feliratú táblákat emeltek a magasba.

A tüntetők kifejezték meggyőződésüket, hogy a kormánytöbbség nem a börtönök túlzsúfoltsága miatt akarja módosítani a büntetőjogot, hanem így akar mentőövet dobni korrupcióval gyanúsított vagy már elítélt politikusainak. Szerintük a két intézkedést már szerdán hatályba léptette volna a kormány, ha ezt nem akadályozta volna meg Klaus Iohannis államfő, aki bejelentetlenül megjelent a kabinet ülésén.

A tervezet szerint elvileg nem részesülnének közkegyelemben az erőszakos, a nemzetbiztonságot veszélyeztető bűncselekményekért, emberkereskedelemért elmarasztalt, illetve a visszaeső elítéltek. A tervezet szerint elengednék a büntetés felét a 60 évnél idősebb, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, kiskorút eltartó vagy várandós elítéltek esetében. Bár az intézkedést a börtönök túlzsúfoltságával indokolták, a tervezet szerint a közkegyelem hatálya a felfüggesztett büntetésekre is kiterjedne.

Liviu Dragnea PSD-elnök szerint – akit szintént elítéltek korrupcióért – külföldről mozgatják a tüntetőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik