Nagyvilág

Az elnök lelki egészségéért aggódik Trump barátja

Howard Stern azt állítja, Trump sem gondolta komolyan, hogy indul a választáson.

Donald Trump csak azt akarja, hogy szeressék, de az elnökség káros lehet a lelki egészségére

– mondta az amerikai elnök egyik közeli barátja, Howard Stern. A botrányhős rádióst a magyarok elsősorban az Intim részek című filmből ismerhetik, amelyben az épp főkonzuli tisztségre készülő Csiszár Jenő szinkronizálta.

Stern – aki korábban műsoraiba is sokszor meghívta az új elnököt – azt mondta: azt kívánja, bárcsak ne is indult volna Trump az elnökválasztáson. Szerinte az elnök azt szeretné, ha szeretnék és ünnepelnék az emberek, de a rá irányuló gyűlölet nem tesz jót neki. „Oka van annak, hogy minden elnök ősz hajjal hagyja el a hivatalát” – jelentette ki.

Én nagyon kedvelem Donaldot, és megdöbbentem, amikor eldöntötte, hogy indul az elnökségért, és még jobban azon, amikor az emberek komolyan vették

– mondta Stern, hozzátéve, hogy az is meglepte, amilyen álláspontot elnökként képvisel Trump. Azt állítja: Trump korábban Hillary Clintont támogatta, abortuszpárti volt, és azért indult a választáson, mert erősíteni szerette volna tévéműsora pozícióit.

„Csak ki akart csikarni még némi pénzt az NBC-ből, ezért akarja most kivizsgáltatni a választási csalást. Le van törve amiatt, hogy nyert, még mindig Hillary Clinton győzelmét akarja. Abban reménykedik, hogy fény derül valamiféle csalásra, és akkor átadhatja a posztot” – közölte Stern, bár a beszámolóból nem derül ki, hogy ezt mennyire gondolja komolyan. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik