Nagyvilág

A román kormány szerint elképzelhető, hogy a tüntetőket külföldről manipulálják

Napok óta tüntetők tízezrei lepték el Bukarest utcáit. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, néhány órával elfogadása után, szerdára virradóra megjelent a román közlönyben a büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet, figyelmen kívül hagyva azokat a tiltakozásokat, amelyek Románia nagyvárosaiban robbantak ki, rögtön a módosítás bejelentése után.

Szerda este 150 ezren tüntettek Bukarestben, csütörtök este nagyjából 70 ezren gyűltek össze az utcákon. A maszol.ro cikke szerint Liviu Dragnea PSD-elnök szerint külföldről irányított manipuláció hatására tüntetnek százezrek a jogszabály ellen.  Dragnea korrupciós pere kedden – tehát a módosító rendelet megjelenése előtti napon – kezdődött, ő a koalícióban kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke.

Dragnea elmondta: a PSD tiszteséges úton nyerte meg a választásokat, a kormány legitim módon gyakorolja hatalmát, a jövőben is ezt tervezi tenni. Közölte,

a kormány tevékenységének aláaknázására irányuló kísérleteket a romániai jogrend destabilizálására tett próbálkozásnak tartja.

Csütörtökön Klaus Johannis köztársasági elnök után az ügyészség vezetője is tiltakozott a rendeletek ellen, ő szintén az alkotmánybíróságtól várja megsemmisítésüket. Hat nyugati ország nagykövete pedig közös levélben tiltkozott a kormány intézkedése ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik