Nagyvilág

Erdogan kikérte magának az iszlamista terror kifejezést

A nemzetközi terrorizmus elleni harcban nemzetközi megegyezésre van szükség – hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában, Angela Merkel német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatón.

Erdogan kiemelte:

ebben a küzdelemben különösen fontos Németország mint NATO-szövetséges szolidaritása Törökországgal.

Merkel nyomatékosította: Berlinnek és Ankarának szorosan együtt kell működnie a terrorizmus minden formájával szemben, beleértve a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt lázadóit is.

Angela Merkelnek az elmúlt másfél évben ez a hatodik törökországi látogatása, de az első a tavaly július 15-i puccskísérlet óta. A német kancellár a nap folyamán még Binali Yildirim török miniszterelnökkel, valamint a kemalista Köztársasági Néppárt és a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja képviselőivel is találkozik.

Recep Tayyip Erdogan török elnök kikérte magának az iszlamista terror kifejezést, amelyet Angela Merkel német kancellár használt a közös sajtótájékoztatón.

Erdogan reakciójában azt mondta, hogy az “iszlamista terror” kifejezés a muzulmánokat komolyan elszomorítja. Ezt a kifejezést “nem szabad használni”, nem helyes, mert az iszlám és a terrorizmus nem egyeztethető össze. Az iszlám szó jelentése a béke – hangsúlyozta.

Ha az Iszlám Államra hivatkozva fogalmaznak így, az elszomorító. Muzulmán köztársasági elnökként ezt a kifejezést soha nem tudom elfogadni

 

Angela Merkel ankarai látogatásának kiemelt témája a terrorizmus elleni együttműködés fejlesztése, de a német kancellár a július 15-i törökországi puccskísérlet fejleményeiről, a menekültkérdésről, a szíriai és az iraki helyzetről, valamint a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról is tárgyal a török fővárosban.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik