Külföld

Mintha az egész ország egy családtagot veszített volna el

Orosz R. Zoltán
Orosz R. Zoltán

bringamániás. 2017. 01. 31. 11:11

Korábban a témában:

Ezrek gyűltek össze január 27-én délután Reykjavík belvárosában, hogy gyertyákkal és virágokkal a kezükben végigjárják az utat, amelyen Birna Brjansdottir életében utoljára végigment. A húszéves lány két héttel korábban tűnt el az utcáról, és alig egy hete, hogy a tenger partra vetette a holttestét a fővárostól délre fekvő Selvogsviti világítótornyánál.

A tömeg Húrra bártól indul el, ahol Birna feltehetően az élete utolsó éjszakáját töltötte a barátaival egy koncerten. A lány január 14-én, hajnali ötkor egyedül indult haza. Útközben vett egy kebabot, majd egy utcasarkon beszállt egy piros autóba. Akkor látták utoljára élve.

Megemlékezés Reykjavík belvárosában (fotó: Visir)

A menet lassan odaér a kereszteződéshez, virágokat és mécseseket raknak az aszfaltra. Aztán felmennek a városközpontban magasodó Arnarholl hegyre, majd a  Lækjargatán gyűlnek össze, hogy egy perces néma csönddel vegyenek végső búcsút a lánytól. A gyász azonban még koránt sem ért véget: a házak ablakaiban itt is, ott is gyertyák lángjai pislákolnak.

Bár sok eltűnéses eset van Izlandon, már a kezdetektől fogva érezhető volt, hogy ez más, mint a megszokott, amikor az eltűnt személy pár napon belül előkerül, mondja D., egy fiatal magyar nő, aki három éve él Reykjavíkban.

Ő éppen Magyarországon volt, amikor Birna eltűnt, de végig pontosan tudta, hogy mi történik: „Az egész Facebook-hírfolyamom tele volt Birna képével, mindenki próbált segíteni. A rendőrség az első perctől kezdve, amennyire csak lehetett, a média bevonásával, a nyilvánosság előtt nyomozott” – mondja.

Birna Brjansdottir (fotó: Metropolitan Police)

A feszültség pedig napról napra nőtt. Még mindig nem lehet pontosan tudni, mi történt azon a hajnalon. Az biztos, hogy a rendőrség gyilkossági ügyben nyomoz, illetve hogy a lánytól származó vérnyomokat találtak egy bérautóban, amelyikbe minden valószínűség szerint beszállt.

A kocsit két húszas éveiben járó grönlandi matróz bérelte: Thomas Moller Olsen, és Nikolaj Olsen. Egy belvárosi kocsmában dolgozó nőtől, María Káradóttirtól tudjuk, hogy a mindig csendes és udvarias Nikolaj nagyon leitta magát a gyilkosság éjszakáján, és a szinte teljesen józan Mollerrel együtt hajnalban indultak vissza a hajóra. Valószínűleg véletlenül szúrták ki a magányosan sétáló Birnát az utcán.

Moller Thomas Olsen és Nikolaj Olsen

A lány eltűnése Izland történetének legnagyobb keresőakcióját indította el. A hivatásos egységeken kívül 725 önkéntes szállt be a kutatásba. D. szerint ez nem meglepő.

„Reykjavík Budapesthez képest nagyon kicsi. Itt tényleg mindenkivel van legalább egy közös ismerősöd, így az emberek tényleg úgy érezték, mintha egy családtagjuk tűnt volna el.”

Amikor megtalálták a kikötőben azt a pár bakancsot, amit a lány az eltűnésekor viselt, a Polar Nanoq nevű halászhajó, fedélzetén a két matrózzal már a nyílt tengeren járt. Szerdán azonban visszatért Reykjavíkba, a rendőrség különleges egysége pedig őrizetbe vette a gyanúsítottakat. Az egyikük kabinjában nagy mennyiségű kábítószert találtak. Mindketten tagadták, hogy közük lenne a lány eltűnéséhez.

Közben a közszolgálati tévé levette műsoráról a The Missing (Az eltűnt) című brit sorozatot, ami egy lányról szól, akinek Németországban vész nyoma és csak tizenegy év múlva kerül elő. A rendőrség aznap felszólította a lakosságot, hogy kerüljék a hisztériát. De senki sem adta fel a remény mindaddig, amíg a nyomozást vezető Grimur Grimsson január 22-én délután bejelentette, hogy megtalálták Birna holttestét.

A selvogsviti világítótorony (fotó: Flickr)

Nincs a szigeten ember, akit ne rendített volna meg az ügy. Az elmúlt hetekben nem beszéltem egy olyan nővel sem, aki történtek után ne félne egyedül hazamenni sötétedés után, írja Anna Margret Bjornsson izlandi újságírónő, aki az elsőtől az utolsó percig tudósította lapját a szövevényes ügy részleteiről.

Mindez korábban elképzelhetetlen volt Izlandon, a világ egyik legbiztonságosabb országában, ahol az erőszakos a bűncselekmények száma elenyésző. De mindenki tudja, hogy ami Birnával történt, az bárkivel megtörténhetett volna. Minden reykjavíki nő megtette már ugyanazt az utat, amit lány az utolsó hajnalon, és a többségük szállt már be idegenek autójába.

Az izlandi fővárosban működik például egy Skutlarar nevű Facebook-csoport, ami úgy működik, mint az Uber. Helyiek keresnek és kínálnak fuvarokat, a taxikénál jóval kedvezőbb áron. „Az egyik barátnőm mesélte, hogy tavaly nyáron egy turista vitte haza egy buliból. Képtelen volt taxit találni, de a pasasnak volt bérelt autója. Másutt ez talán őrültségnek hangzik, de Izland ennyire biztonságosnak számított” – írja Bjornsson. Az újságírónő szerint valami megváltozott. Azt mondja, ő sohasem fog már ugyanolyan nyugalommal hazagyalogolni éjjel a belvárosból, mint eddig bármikor. Tizenhat éves lánya pedig kijelentette, hogy többé nem fog egyedül sétálni sötétedés után.

Birna Brjansdottir halála nem csak a hazáját rázta meg, hanem egy másik északi szigetet is. Az izlandi megemlékezéssel egy időben, hat grönlandi városban virrasztottak a lányért. A gyertyák az ottani ablakokba is kikerültek. Bár az első hírek arról szóltak, hogy sokan aggódnak, Izalndon elszabadul az idegenellenesség, nem ez történt. A két megrázott nemzetet összehozta közösen megélt tragédiájuk.

Izland nagykövetségének épülete Grönlandon (Fotó: Facebook)

Így érzi D. is:

Nagyon sokk cikket olvastam arról, hogy idegenellenesek lettek az izlandiak, de ez nem igaz. Ha bármit tett ez az eset az itt élő emberekkel, akkor inkább összekovácsolta őket. Az első sokk után már kezdenek lecsillapodni a kedélyek, az emberek lassan ugyanúgy eljárnak szórakozni, későn mennek haza, nem hajlandók feladni a biztonságérzetüket.

Sok még az ügyben a megválaszolatlan kérdés. Ahogy a nyomozók megadják a válaszokat, aztán a bíróság ítéletet hoz majd, tovább segíti majd izlandiak megnyugvását és talán egy kicsit Birna Brjansdottir szeretteiét is.

A lány temetése pénteken lesz. A család arra kért mindenkit, hogy ne vigyenek virágokat a sírra, az arra szánt pénzt adományozzák inkább az Izlandi Önkéntes Kereső- és Mentőszolgálatnak.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.