Nagyvilág

Donald rettentően fél, hogy Donald miatt szétesik az EU

Brüsszelben egyre jobban félnek, hogy elveszett az utolsó nagyhatalmi szövetséges is Trump elnökségével.

Guy Verhofstadt uniós Brexit-ügyi biztos borúlátó hétfői nyilatkozata nem zárvány volt Brüsszelben, ahogy ez kiderült egy nappal később. Donald Tusk, az Európai Bizottság vezetője ugyanis hasonló szavakat használva kimondta:

Donald Trump egzisztenciális fenyegetést jelent Európa számára.

Tusk ezt egy olyan nyílt levélben írta le, amit mind a 27 tagországnak eljuttatott. Szerinte Trump egy olyan “veszélyes” csoport tagja, amiben benne van Oroszország, Kína és a radikális iszlám is. “Politikai szolidaritásra” kért fel mindenki, mielőtt összegyűlnének az uniós vezetők a hét második felében Máltán, hogy az EU jövőjéről tárgyaljanak.

Tusk szerint a tolakodó Kína, Oroszország agresszív politikája, a közel-keleti “terror és anarchia”, valamint “az amerikai adminisztráció aggasztó bejelentései” veszélybe sodorhatják Európát. Az utóbbi a nagy fenyegetés, mivel az elmúlt 70 év amerikai külpolitikai irányát kérdőjelezi meg. A következő mondata akár Orbán Viktornak is szólhatna:

Az Európai Unió dezintegrációja nem fog a tagállamok valamiféle mitikus, teljes szuverenitásának visszaállításához vezetni, de a valódi és tényleges függőségükhöz az olyan nagy szuperhatalmaktól, mint az Egyesült Államok, Oroszország és Kína.

A mostani széthúzó európai politikára jellemző, hogy a Trump-kormány muszlim országokra vonatkozó beutazási tilalmát Theresa May brit kormányfő nem volt hajlandó elítélni. Tusk mindenesetre azt írta, csak együtt lehetnek az EU országai függetlenek, ezért lassan a következő szintre kéne léptetni az integrációt, és efelé mozdítani a kollektív érzelmeket is.

(Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik