Nagyvilág

Megkezdődött az amerikai katonák hadgyakorlata Lengyelországban

A lengyel államfő szerint „paradigmaváltást” hoz az Egyesült Államok haderejének jelenléte.

Hétfőn hivatalosan is megkezdődött a Lengyelországba telepített amerikai páncélos dandár első hadgyakorlata, melyen a január folyamán érkezett mintegy 3 és félezer katona más NATO-tagállamok katonáival együtt vesz részt.

A nyitóceremónián jelen volt Andrzej Duda lengyel elnök, Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter, Timothy Ray tábornok, az amerikai fegyveres erők európai helyettes parancsnoka, valamint Ben Hodges tábornok, az amerikai szárazföldi erők európai parancsnoka.

Duda beszédében elmondta: Zaganba, ahol az 1989-es rendszerváltás előtt a megszálló szovjet csapatok állomásoztak, most Lengyelország meghívására szövetséges amerikai erőket telepítenek.

Bízom benne, hogy paradigmaváltás következik be Európának ebben a részében

– jelentette ki. Szerinte a „szövetséges biztonsági tér” Lengyelországra is kiterjedt azzal, hogy a NATO és az Egyesült Államok hadereje „fizikailag is megérkezett”.

Ray tábornok rámutatott: az ukrán válság kitörése után az egész kelet-közép-európai térségben megerősítették a biztonságot. „A jelen lévő katonák mögött az egész amerikai haderő áll” – hangoztatta.

A coloradói Fort Carsonból kivezényelt 3. páncélos dandár katonái a Bison-17 fedőnevű, az északnyugat-lengyelországi Drawsko Pomorskie gyakorlóterepen múlt hétfőn kezdett műveletbe kapcsolódtak be. A holland szervezésű nemzetközi gyakorlaton mintegy 4 és fél ezer lengyel, amerikai és holland katona vesz részt. Az amerikai katonák a következő hónapokban a Gepard, Dragon, valamint Saber Guardian fedőnevű hadgyakorlatokba is bekapcsolódnak.

A Zaganban és három másik alsó-sziléziai településen, Swietoszówban, Skwierzyniában, valamint Boleslawiecben állomásozó katonák egy részét az Atlantic Resolve NATO-hadművelet keretében a balti államokba, illetve Bulgáriába és Romániába irányítják át, az egyik zászlóaljat pedig Bajorországba telepítik. Az amerikai katonák kilenc hónapos rotációban váltják majd egymást.

A NATO a kelet-ukrajnai konfliktus és az ottani orosz beavatkozás miatt a tavaly júliusi varsói csúcstalálkozón úgy döntött, hogy keleti szárnyán megnöveli védelmi képességeit. Ennek keretében áprilisban Lengyelországba és a három balti államba telepít rotációs rendszerben négy, egyenként ezer-ezerfős nemzetközi zászlóaljat is. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik