Nagyvilág

A Starbucks 10 ezer menekült alkalmazását tervezi

starbucks(430x286).jpg (starbucks)
starbucks(430x286).jpg (starbucks)

Donald Trump muszlimellenes rendelete az üzleti élet sok szereplőjénél is kicsapta a biztosítékot. A Netflix vezérigazgatója szerint a rendelet kevésbé biztonságossá teszi Amerikát, az EBay vezérigazgatója pedig úgy gondolja, a rendelet ellent mond a cég és Amerika értékeinek is.

A Starbucks még ennél is messzebb ment, a cég vezérigazgatója, Howard Schultz nyílt levélben jelentett be, hogy a Starbucks 10 ezer menekültet alkalmazna.

A 10 ezer új dolgozó felvételét a következő öt évben tervezik megvalósítani abban a 75 országban, ahol a cég jelen van. Az új kezdeményezés Amerikában indul útjára.

Vasárnap egy New York állambeli bíróság úgy döntött, az elnöki rendelet ellenére átmeneti időre az Egyesült Államokban maradhatnak az érvényes vízummal odaérkezett muzulmánok. Donald Trump pénteken elnöki rendelettel, azonnali hatállyal, meghatározatlan időre felfüggesztette szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette hat másik muszlim országból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba.

(ThinkProgress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik