Nagyvilág

A kanadai miniszter terrortámadásnak nevezte a mecsetben történt lövöldözést

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök “muzulmánok elleni terrortámadásnak” nevezte a québeci iszlám kulturális központban történt vasárnap esti lövöldözést, amelyben a legfrissebb jelentések szerint hat ember halt meg, nyolc pedig megsebesült, egyesek súlyosan.

A kormányfő elítélte a történteket. Hangoztatta:

Szívszorító ennyi értelmetlen erőszakot látni. A (társadalom) sokfélesége és a vallási türelem olyan érték, amelyet a kanadaiak becsben tartanak. A kanadai muzulmánok a nemzet fontos részét alkotják, ezeknek az értelmetlen cselekedeteknek nincs helyük közösségeikben, városaikban és az országban.

Hozzátette, a bűnüldöző szervek minden kanadai jogait megvédik, és minden erőfeszítést megtesznek, hogy felelősségre vonják az elkövetőket.

A québeci tartományi rendőrség szóvivője sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a hat halálos áldozat 35 és 70 év közötti. Mohamed Yangui, az iszlám központ vezetője ugyanakkor azt mondta az AP hírügynökség szerint: félő, hogy gyerekek is vannak az áldozatok között.

A támadók az esti ima végén nyitottak tüzet a központ mecsetében, a férfiak számára fenntartott részen, ahol 50-100-an tartózkodtak. A korábbi hírekben még arról volt szó, hogy mintegy negyvenen voltak a mecsetben. A hatóságok a támadás egyik gyanúsítottját a helyszínen elfogták, egy másikat pedig a közelben, a québeci Orléans-ban. Részletekkel nem szolgáltak, nevüket nem hozták nyilvánosságra.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik