Nagyvilág

Elvette feleségül barátnőjét a súlyos balesetet szenvedett férfi, még mielőtt lekapcsolták az életben tartó gépekről

Tony Conway lassan 3 éve, 2014-ben szenvedett horrorisztikus balesetet, amelyet csodával határos módon túlélt, ám súlyos sérüléseket szerzett. A férfi nyaka eltört, ezért évek óta kerekesszékbe kényszerült, ráadásul a baleset óta gépek tartják életben.

Tony karácsonykor úgy döntött, hogy lekapcsoltatja az őt életben tartó gépeket, mivel nem bírja tovább elviselni a mindennapos fájdalmakat. A kínok között élő férfi azonban még egy dolgot mindenképp meg szeretett volna tenni mielőtt meghal.

El akarta venni a barátnőjét, aki végig ott volt vele a legnehezebb időkben.

Tony és Karen a balesetet megelőzően több mint 12 éven keresztül volt együtt, és már korábban is tervezték, hogy összeházasodnak. Végül meg is történt a ceremónia, amely után lekapcsolták a gépeket, Tony pedig ismét kórházba került.

Négy napja voltunk házasok, amikor meghalt. Családi körben, a kórházban.

Emlékezett vissza Karen, aki hozzátette, hogy elképesztően boldog és szomorú időszakon vannak túl, hiszen mindenki örült az esküvőnek, ám tudták, hogy után mi fog következni. A kórházi dolgozók segítettek a párnak, hogy az utolsó napokat békében, jó körülmények között tölthessék, ezért feldíszítették a kórtermet.

Az esküvőt eredetileg májusra tervezték, de Tony-nak akkor fájdalmai voltak az utóbbi időben, hogy kénytelenek, voltak előre hozni a szertartást.

Metro

Ajánlott videó

Olvasói sztorik